A tálcát nézi, és ahogy látom, nem is tudja eldönteni, hogy mit is egyen először. A szendvicset veszi le a tálcáról, és mire én megeszem a müzlimet, ő már a rántottánál tart.
- Az Úristen helyett a Caroline is tökéletesen megteszi! - felelem neki. Hiába, le se tagadhatná, hogy férfiből van, és imádja a hasát. Meg sem látszik, hogy mennyit eszik, nem mintha annyira tudnám, mennyit eszik egy-egy étkezés alkalmával. Most, hogy vámpír vagyok, én sem hízhatok, mégis a müzli mellett döntöttem. Adjunk a látszatra, gondoltam, és tovább néztem a falatozó Jeremyt.
- Hétvége van, nem sietek sehova, és nem tartasz fel! - felelem neki egy korábbi kérdésére válaszolva. Nem értem, miért gondolta, hogy a terhemre van. Ha így lenne, akkor most a Gilbert házban reggelizne, és nem velem. Jól lakottan teszi vissza az üres tányérját a tálcára.
- Oh, ez semmiség! Látnád mire vagyok képes, ha ebédről vagy vacsoráról van szó! - felelem neki és visszakacsintok rá.
- Ha már itt tartunk, legközelebb jöhetnél ebédre, vagy vacsorára! Amelyik szimpatikusabb! - mondom neki, és remélem, hogy elfogadja a meghívásomat. A kávét megissza, és az üres bögrét szintén a tálcára teszi.
- Nagyon szívesen! Egészségedre! - felelem neki, de visszalép, hogy átöleljen. Nagyon jól esik, és én is viszonzom az ölelését. Látom, hogy az előszobába megy. Utána megyek, és végignézem, ahogy gyorsan felöltözik. Kikísérem és az ajtónál válaszolok neki.
- Sok sikert a randihoz! Majd találkozunk! - válaszolom neki, miközben beindítja a kocsit. Még integet neki, de ő már nem figyel.
Az ajtót bezárva megyek a nappaliba, és a tálcát kiviszem a konyhába. Elpakolok és elmosogatok magam után, és felmegyek a szobámba. Azon tűnődöm, vajon Elena is mindig így engedi el otthonról Jeremyt? Most hogy kicsit belecsöppentem ebbe a nővér-öccs szerepbe, rádöbbenek, hogy mennyire hiányzik nekem egy testvér. Sajnos, most már nem tehetek ellen semmit, ez van, ezt kell elfogadnom. A fürdőben gyorsan veszek egy zuhanyt, de ennek ellenére még fáradtabbnak érzem magam. Felveszem a hálóingemet, és az ágyamhoz megyek. Hiába ittam kávét, mégis nagyon álmos vagyok. Akkor folytassuk tovább a sziesztát, és magamra húzom a takarót, hogy a nap se süssön a szemembe. Igaz, a kanapén is jó volt aludni, hiszen ott volt Jeremy, de mégis a saját ágyam a legkényelmesebb!

Játék vége!
Játéktér szabad!

/Köszönöm a játékot! Én is imádtam! /

Hamar felkel, közvetlenül énutánam, és máris olyan eleven, amilyen mindig is szokott. Mintha soha nem fogyna el az energiája, sokszor olyan, mint egy duracell nyuszi, persze nincs is ezzel semmi gond, így kell szeretni őt, ahogy van. Rámosolygok, és leülök a kanapéra, miután összehajtogatom a rögtönzött ágyneműt. Megrohamoz a kérdéseivel, miszerint jól aludtam-e, nem-e vagyok éhes, és rögtön felsorol vagy háromféle ételt, de fel sem fogom, mit gagyog, helyette csak nevetek, és a tarkómat vakarászom. Hogy lehet, hogy nem ütötte ki sem a sok tánc - mert biztosan táncolt -, sem az alkohol, vagy a puszta fáradtság. Kora reggel van, és ő tele van energiával. Zavarodottan pislogok, és próbálom kényszeríteni azt a sok ésszel teli fejemet, és legalább úgy tenni, mintha koncentrálok, de nehezemre esik. A fény még mindig bántja kissé a szemem, ezért hunyorogva fordulok a lány felé. - A gyomrom majd kilyukad, szóval nem szívesen utasítom vissza a reggelit. De csak akkor fogadom el, ha van időd rám, és nem sietsz valahova! - vetem oda könnyedén a szavakat, és felvonom a szemöldököm a végén, mert a terhére tényleg nem akarok lenni, és igazából otthon, is meg tudok reggelizni, ha esetleg a kaja fogytán van, boltba is tudok menni, legrosszabb esetben pedig a Grillbe, nem kell engem kiszolgálni. De ő nagyon elszántnak tűnik, ami az étkeztetésemet illeti, látom az arcán, hogy nem fogad el nemleges választ, így csak feltartom a kezeim, vállat vonok, és hátradőlök.
A következő mondatát egy legyintéssel, és egy fintorral rendezem le, nem fűzök hozzá inkább semmit, nem akarom a reggelt máris nézeteltéréssel kezdeni. Azért bólintok is, hogy tudja, semmi őrültségre nem készülök, mert bármekkora is a dühöm, a szeretteimnek nem akarok ártani, és kevés vagyok én ahhoz, hogy vámpírokat hajkurásszak. Egyelőre. Kisétál a nappaliból, és egy pillanatra nem tudom, hogy hova ment, de aztán a konyhából zörgést, csörömpölést, sistergő hangot hallok, és a hűtőszekrény többszöri nyitódásának, és csukódásának zaját, ebből már tudom, hogy reggelit készít. Kényelmesen hátradőlök, mert csak láb alatt lenék, ha elhagynám a szobát, ezért inkább ezen a vadász dolgon kezdek agyalni. Elképzelem magam karókkal, számszeríjakkal, és verbénagránátokkal a kezemben, de nem nagyon tudom komolyan venni az így kapott képet. Sejtelmesen mosolygok, és inkább másra terelem a gondolataim, de a konyhából áradó illatok állandóan kizökkentenek. Szerencsére már nem kell sokáig várnom, Caroline a következő pillanatban egy tálcát egyensúlyozva lépi át a küszöböt, és széles vigyorom letörölhetetlen. Hiába, pasiból vagyok, szeretem a gyomrom, képtelen vagyok ellenállni a csodás illatoknak. - Úristen! - sóhajtottam elégedetten, amint letette a kis asztalra a temérdek ennivalót, és az egyik szendvicsért nyúltam, s nagyokat haraptam belőle. Mikor alig néhány perc múlva eltüntetem, egy szalvétába törlöm a kezem, és lenyelem az utolsó falatot is. Az ölembe veszem az egyik tányért, amin a rántotta és a bacon kapott helyett, és mikor a villámat a kezembe tartom, a lány felé fordulok, mosolyogva. - Fantasztikus vagy, Care! - kacsintok rá, és a tányér tartalmát is épp olyan hamar tüntetem el, mint a szendvicset. Teli hassal dőlök megint hátra a kanapén, a még meglévő kajára ránézni sem bírok, túl gyorsan pusztítottam el az elém kerülő reggelit. Az egyik bögrét, amiben feltehetőleg a kávé lapul, viszont megragadtam, és nagy kortyokkal ittam ki minden egyes, sötét cseppet a csésze aljáról. - Köszönöm a reggelit, és a kávét is, viszont most már mennem kell. Még haza kell ugranom, aztán vár munka! Majd összefutunk... - mosolygok rá, és odalépek, hogy megölelhessem, aztán amint magamra kapom a kabátom, és a cipőm, már ott sem vagyok. Caroline kikísér az ajtóig, ahol integetek neki, a kocsimba ülök, és lassan végigrobogok az utcán.

|| Részemről: LEZÁRT! Köszönöm a játékot, baromi jó volt..

Reggel mocorgásra ébredek. Még nem akarok felkelni, ezért továbbra is becsukva tartom a szemem. Jeremy óvatosan kikászálódik mellettem, és betakar. Ő a vendégem. nem tehetem meg vele, hogy tovább alszom.
- Jó reggelt! - felelem neki miközben felülök. Elnyom egy ásítást, és nekem mosolyognom kell.
- Kényelmesen aludtál? Remélem nem volt baj, hogy itt aludtam veled! Nem akartalak egyedül hagyni! - válaszolom neki, és látom, hogy ügyesen összehajtja a plédet, és a kanapéra teszi, ahogy a párnát is.
- Köszönöm a segítséget! Nem vagy éhes? Szívesen csinálok neked valami reggelit? Szendvicset kérsz, vagy rántottát? Tudod felajánlanám az epres müzlimet is, de nem tűnsz müzlis típusnak! - felelem neki, és igyekszem elfolytatni a nevetésemet.
- Tudod, visszatérve a tegnapira, tényleg sokat veszítettünk a természetfeletti világ miatt. Tudom, hogy utálod őket, de próbáljunk meg együtt élni mellettük, hisz egyikünk sem akar még egy barátot elveszíteni! - válaszolom neki, miközben felállok és elindulok a konyhába.
- Teát kérsz, vagy kávét, vagy narancslevet? - kérdezem az ajtóból. Valószínű még nem egészen ébredt fel, ezért nem válaszol. Mosolyogva megyek be, és kiveszek egy serpenyőt a rántottához. Míg a rántotta készül lefőzök egy adag kávét, és vizet is tettem fel a teának. Az egyik szekrényből előveszek egy nagyobb tálcát, és két pohárba narancslevet töltök. A kávé lefőtt, azt gyorsan kiöntöm kávéspohárba, mindkettőnknek. A rántotta is elkészült, amihez még bacont is pirítottam egy másik serpenyőben. Ezeket egy tiszta tányérra teszem, és vágok fel hozzá kenyeret is. Csináltam sonkásos sajtos szendvicset is. A tea is elkészült, és én az earl greyes mellett döntök. Beízesítem és újabb két teáscsészébe töltöm őket. Magamnak gyorsan készítek egy kis müzlit, és azt is a tálcára teszem. A hűtőből kiveszem a tejet, és egy kisebb kancsóba öntök a kávéhoz. A hűtő ajtajából kiveszek egy műanyag üveget, amiben vér van, és nagyokat kortyolok belőle. Gyorsan visszateszem, és még szalvétát, kanalat és villát teszek a tálcára, és mindennel felpakolva sietek vissza a nappaliba. Az asztalra teszek mindent, és leülök mellé.
- Nem tudtam mit szeretsz, ezért mindenből hoztam! Jó étvágyat! - felelem neki, és leveszem a müzlimet.

Nehéz végighallgatni, hogy min ment keresztül átváltozása után, és mindezt Katherin-nek köszönheti. Azt hiszem, így már értem, miért pont Kol. Pontosan olyan átkozottul semmirekellő mindkettő, persze, hogy egymásra találtak. Mondjuk furcsállom, hogy lemondott Stefanról, de teljesen biztos vagyok benne, hogy attól még Elenáról nem szállt le. Gyűlöli, hogy a hasonmása, egyszerűen majd' beleőrül, hogy nem ő van egyedül, nem ő az egyetlen csinos arccal megáldott nő a világon, és semmi egyedi nincs benne, ami a külsejét illeti. Ráadásul, Elena még vámpír is, tehát ha minden jól megy, még évszázadok múltán is élni fog. Különös lehet hasonmásnak lenni, de pont olyan borzasztó lehet, mint vámpírként tovább élni. Szerintem Mystic Fallsban már az a meglepő, ha valaki emberként éli túl a dolgokat. Matt és én, például. Persze, ha nem lett volna a gyűrűm, már rég halott lennék. - Figyelj! Lehet, hogy Stefan a segítségedre volt, de ha nem lett volna önerőd, akkor talán ő sem tud rajtad segíteni. Főként magadnak köszönheted, hogy most ott tartasz, ahol. Nem ölsz ártatlanokat, és én pont ezért hiszem el, hogy nem minden vámpír rossz. - mosolygok rá, és rápillantok. Neki nem tudnék ártani, az egyszer biztos.
Felsóhajtok, mikor a veszteségekről esik szó, és egy fájdalmas fintor fut át az arcomon. A legszomorúbb az egészben, hogy a sok elveszített szerettem közül csak kettőt sorolt fel, de ez nem minden. Elveszítettem a szüleimet is, Jennát, Alaric-ot, John bácsit, és bár anyut és aput nem a vámpírok szakították el tőlem, attól még nem lesz könnyebb. Mindig az jár a fejemben ilyenkor, hogy Elenát is elveszíthettem volna, már többször is. Még ilyen fáradtan és álmosan is meg tudtam fogadni, hogy nem engedem, hogy őt elvegyék tőlem. - Én sem akarok veszekedni veled. De... akiket elveszítettünk, legtöbbjüket mind a természetfeletti lények miatt. - vetem azért oda halkan, de ezzel le is zárom a témát, mert nincs értelme azon vitázni, hogy az általunk ismert vámpírok közül ki jó, és ki gonosz, vagy vannak-e érzéseik, avagy sem. Kár ezen törni a fejünket, csak elrontanánk az estét, és én nem akarom tovább bosszantani magam. Ez... igen, ettől csak még idegesítőbb az egész, egyenesen borzalmas. Ha Klaus meghal, vele együtt mindenkit elveszítek, és ha a többi őssel végzünk, további ártatlan vámpírok halhatnak meg. - Nem azt mondtam, hogy én akarok végezni velük. Csak... gyűlölöm őket, Caroline. Ha nem lennének, nem lenne semmi gondunk, csupán apró-cseprő dolgok. Tudom, hogy ti is meghalnátok, ha ők is, és ezt nem akarom. De ettől még a véleményem nem változik. - adok hangot a gondolataimnak, és vállat vonok, mintha egy egyszerű, hétköznapi dologról társalognánk. Belefáradtam már a témába, nincs több erőm erről beszélni.
Az utolsó gondolatom Cornelia, magam elé képzelem a lányt, a mosolyát, és a báli jelenetet lejátszom még. Aztán elalszom, és minden elsötétül körülöttem, boldogan süppedek az öntudatlanságba.


Mocorogni kezdek, és sűrűn pislogok, hunyorgok a reggeli, verőfényes napsütésre. A karomat zsibbadtnak érzem, egész éjjel rajta feküdtem. Másik kezem Caroline derekán nyugszik, feje a mellkasomhoz simul, és mosolyognom kell. Szóval ő is a kanapén aludt, mellettem. Halkan felnevetek erre a gondolatra, és bár igyekszem óvatosan kikecmeregni a takaró alól, hogy közben őt ne ébresszem fel, amint felkelek, mocorogni kezd. Felsóhajtok, de a vigyor eközben ne hervad le az arcomról egy pillanatra sem. Mikor kinyitja a szemét, széttárom a karjaim, és elnyomok egy ásítást. - Jó reggelt! - Leülök mellé a kanapéra, és megvárom, míg ő is feltápászkodik, aztán a takarót gondosan összehajtom, a párnát rá helyezem, és elégedetten vigyorgok, mint aki legalább az egész házat rendbe vágta. De ez nálam nagy szó, otthon szinte soha nem ágyazok be, ha pedig mégis, csak azért, hogy valamivel elüssem az időt.

Fura volt a köztünk beálló csend, de ez cseppet sem volt kínos. A csendet ő töri, meg és én hallgatom őt. Méghogy jól kezelem? Talán majd egyszer, de most biztosan nem.
- Jeremy, mikor átváltoztam, egyedül voltam. Embereket öltem, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Csak Stefannak köszönhetem, hogy jól kezelem ezt az egészet. Emlékszel az erdei bulira? Ott majdnem megöltem Mattet, ha nem lett volna ismét Stefan! Tény, hogy nem könnyű, de igyekszem kiélvezni minden pillanatát. - felelem neki.
- Nekem sem lehetett könnyű. Elveszítetted Vickyt, majd Annát. Én nem tudnám ilyen jól kezelni. Tudom, hogy megigézett Damon, amiben nekem is volt részem. Sajnálom, túl sokat vesztettünk már mindketten. -mondom neki.
- Nem akarok veszekedni,de valamilyen szinten ők is egymást és a családjukat védik! Tudom, tudom drasztikusak a módszereik, de hát ha már ők az elsők, meg kell mutatniuk, hogy ők a legerősebbek! - válaszolom neki.
- Nem, egyáltalán nem vicc. Szerelmesek egymásba, bármilyen furcsa is ez! - felelem neki, miközben a fejemet ingatom.
- Én úgy gondolom, valaha ők is emberek voltak, és néha ez megmutatkozik rajtuk és a cselekedeteiken is. Tudom hülyén hangzik, de én hiszek ebben! Nos, ha halottak lennének, akkor egy vámpír sem élne, hiszen a vérvonalukhoz tartozunk. Sem én, sem Elena nem élné ezt túl? Egyedül pedig nem hiszem, hogy szeretnél élni!- felelem neki. Remélem megérti, hiszen ez senkinek sem lenne jó.Inkább maradjunk a békés együttélés mellett, mintsem gyilkolásszuk egymást.
- Csak vicc volt, örülök, hogy értékeled! Cornélia, mi? Szép név, biztos a név tulajdonosa is csinos! - felelem neki. Látom, hogy lassan leragadnak a szemei, ezért a dvd-t leállítom, a tv-t kikapcsolom. Mire visszalépek hozzá, már békésen alszik. A cipőjét leveszem, és elfektetem az ágyon. Olyan aranyosan alszik. Hozok be egy plédet és egy nagyobb párnát. A párnát óvatosan a feje alá teszem, a takaróval pedig betakarom. Vajon ilyen az, ha az embernek testvére van, és gondoskodik róla? Sokszor volt egyedül, és nem akarom, hogy most is egyedül érezze magát. Most mit csináljak? Nincs szívem itt hagyni egyedül a nappaliban, ezért én is leveszem a cipőmet. Mellé fekszem és betakarom magunkat. Automatikusan közelebb húz magához, és átölel. Meglep, és kellemes érzéssel tölt el. Közelebb hajolok és adok egy puszit a homlokára. Egy ideig még hallgatom, ahogy szuszog, és a lassuló, alvó módba átlépő szívdobogását. Ásítok egyet, és Jeremy a hátára fekszik. Kihasználva a helyzetet, a mellkasára hajtom a fejem, és lehunyom a fáradt szemeim.

Röviden bólintok, és elgondolkodom ezen egy pillanatra. Késő van már, a bor is megtette a hatását, na meg a bálon fogyasztott többi ital, így nehezen forognak azok a bizonyos fogaskerekek az agyamban, kissé be vannak rozsdásodva már így estére, sokkal tovább agyalok a mondatokon, mint kéne. Így azon kapom magam, hogy már hosszú percek óta csend van, sem ő, sem én nem törtük meg a csendet. Persze, nekem kéne válaszolni, de azért örülök, hogy nem alszik el, míg átrágom magam a dolgokon, és összehozok neki egy értelmes választ. - Nehéz lehet vámpírnak lenni. El se tudom képzelni, milyen érzés lehet. Én nem tudnám kezelni, beleőrülnék, ha át kéne élnem. Így a kispadról figyelve sem tűnik jó 'mókának', de tudom, hogy ez így fele annyira sem pocsék, mint valójában. Megbirkózni ezzel, és közben önmagad maradni... Nagy dolog. Büszke lehetsz magadra, mert igazán jól kezeled a vámpírlétet, Care! - mosolygok rá bágyadtan, és magam elé bámulok közben, a fáradtság próbál legyűrni, de még nem hagyom magam.
Fintorogva hallgatom végig a mondandóját, és felsóhajtok, mikor befejezi. Nem akarok én senkit se megítélni úgy, hogy alig ismerem, ezért próbálom is magamban tartani a szavakat, de csak megered a nyelvem, amit sokkal inkább a fáradtságnak, mint az alkoholnak tudhatom be. - Oké, ez én még el is hiszem, és talán mondhatom, hogy megértem. Viszont attól még, mert tudom, miért viselkednek így, és értem is, mit miért tesznek, vagy mondanak, nem jelenti azt, hogy egyet is értek a viselkedésükkel. Már nem azért, de te nem viselkedsz úgy, ahogy ők, és ezt foghatod arra, hogy te nem pasiból vagy, de én nem így látom. Félnek az érzésektől, és ezért nem kell őket sajnálni. Lehet, hogy rengeteg rossz érte őket, de ők még több tragédiát okoztak. - ingatom a fejem, és kissé dühösen ejtem ki a szavakat a számon, annak ellenére, hogy zsibbadtnak érzem az arcom, és az egész testem, mintha csak lélekben lennék itt. Nem értem azt, aki ostoba kifogásokkal takarózik, mint Klaus, vagy Damon. Ha csak egyszer kiállnának a tetteik mellett, akkor tudnák csak igazán, hogy milyen az élet. És ekkor, mintha villám csapott volna be tőlem néhány centire, rájövök, hogy valamit nem vettem észre, ami pedig létfontosságú, ha úgy vesszük. Engem nem érint, de ha azt mondom, nem lep meg, hazudok. - Várj, várj! Kol... és... Katherine? Ez most valami vicc? - hangom nem nyugodt többé, nem is dühös, olyannyira megdöbbenek, hogy elfelejtem, hogy az előbb még arról dumáltam, mennyire kikészítenek a vámpírok, különösen a Klaus és Damon félék. Nevetek, mert nem hiszem el, amit az imént hallottam, és közben agyalok, mert egyszerűen nem fogom fel, hogy ez tényleg a valóság. Vagy mindenki megőrült körülöttem, vagy velem van a baj, és én vagyok a hülye. - Sajnálom, de nekem ez nem megy. Nem tudom félretolni a gyűlöletemet, és megpróbálni látni, hogy van bennük jóság. Mert én nem így látom. Szerintem gyávák, ostobák, és önzőek. Csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, és azt hiszik, bármit megtehetnek. Hát tudod mit gondolok erről? Hogy boldog lennék, ha halottak lennének! - jelentem ki határozottan, és nem, egyáltalán nem bánom, amit mondtam. Már sokkal előbb kellett volna kimondanom, mert a megkönnyebbülést, ami eláraszt, borzasztóan jó érzés. Igen, azt akarom, hogy Klaus, Kol, és a többi elvetemült vámpír a föld alatt rohadjon, és ne tudjanak többet ártani sem nekem, sem pedig a szeretteimnek.
Eközben Caroline hoz még be bort, beteszi a filmet, én pedig csak ülök ott, és szavaim visszhangzanak a fejemben. Hát tudod mit gondolok erről? Hogy boldog lennék, ha halottak lennének! Kicsit rémisztő, hogy ezt valóban én mondtam, de kemény vagy nem, ez az igazság. - Vicces vagy, Caroline... De nem szívesen nyújtanám ki a ruháid. - megejtek egy vigyort, de csak néhány másodpercig tartom fent, ugyanis már ahhoz sincs erőm, hogy a számat felfelé görbítsem, vagy megmozdítsam az egyik ujjam. Hallom a kérdést, amit feltesz, de a szemeim már csukódnak le. A kezét az én kezemre teszi, hogy megnyugtasson, és jóleső melegség önt el, ha arra gondolok, szereztem egy új barátot. - Cornelia. A lány neve Cornelia... - suttogom, és már csak tompán hallom, ahogy azt javasolja, hogy menjünk aludni. Minden elsötétül, és már csak azt tudom, hogy örülök, de nem tudom, mi az oka.

Visszagondolva az estére, egész jól alakult. Igaz, tele volt váratlan fordulatokkal, de hát ez az élet! Én pedig utáltam mindig is unatkozni!
- Na igen, visszagondolva, egy igazi hárpia voltam! Mázli, hogy vámpírként már nem vagyok az! Az az igazság, hogy az elején utáltam vámpírnak lenni, most viszont kezdem megszokni, de néha hiányzik az, hogy ember lehessek. A régi viselkedésem kevésbé! - felelem neki.
Látom rajta, hogy még kérdezne valamit, de nem meri feltenni, vagy csak erőt gyűjt hozzá? Pillanatok múlva már fel is teszi azt a kérdést, ami eddig foglalkoztatta.
- Nos igen, én így gondolom. Gondolj csak bele néhány percre! Az élete tele van tragédiákkal, és a családjával most sem tökéletes az összhang. Igen, szerintem a kegyetlen énével próbál felül emelkedni az érzésein, és leplezni őket. Damon az érzéseit a gyengeség jelének tekinti, szerintem Klaus is így van ezzel! Ráadásul Kol Katherinevel jár, amit szerintem nem mostanában fog elfogadni. - válaszolom neki. Remélem, most már kicsit megérti őt, ha nem teljesen is.
- Kol, hát vele a Grillben találkoztam, és azt akarta, hogy ebédeljek vele, különben megöl valakit! - folytatom a mesélést. Egy kicsit sántított a megfogalmazás, de nem akartam, hogy tudja az igazságot.
- Mesélt magáról, és rájöttem, hogy ő nem éppen az a barátkozós fajta! Sokszor kihasználták, és Klaus hamar koporsóba is száműzte, ezért nem volt neki soha egy barátja sem! Tudom nehéz elhinni, de ő sem olyan, mint amilyennek látszik! Sajnálom amit veled tett, de nem akarta, hogy kiderüljön pár családi titok! - mondom neki egy mosollyal. Arról jobb, ha nem tud, hogy barátok vagyunk, mert biztos kiakadna.
- Nincs miért bocsánatot kérned! Ha van még kérdésed, tedd fel nyugodtan, én válaszolok rá! - mondom neki. Hátradől, és úgy válaszol.
- Hozok be még bort! - felelem neki, és emberi tempóban megyek a konyhába, és bontok fel egy újabb üveget. Visszasétálok, és ismét megtöltöm a poharainkat.
- Akkor filmezzünk! - mondom és összecsapom a kezemet. A házimozit beüzemelem, és beteszem a kiválasztott filmet.
- Nyugodtan itt is aludhatsz! Tudod szerintem jól állna neked az egyik kék csipkés hálóingem! - mondom neki, komoly arccal. Hitetlenkedve néz rám, aztán leesik neki, hogy akár komolyan is gondolhatom.
- Csak viccelek! Apukám pár cucca itt maradt, kölcsönadok neked belőle párat, és ha gondolod meg is tarthatod! - felelem neki, miközben vállon boxolom. Elégedett vagyok, hogy komolyan is tudunk beszélni, de ha kell, el is tudunk hülyéskedni egymással sértődés nélkül.
- Tudom én, hogy egy gavallér vagy, csak ugrattalak a trükkel! Keresd fel minél előbb, hisz megérdemled, hogy boldog légy! Nem is kérdeztem még, hogy hívják? - mondom neki, és a távirányítóért nyúlok. A film lassan kezdetét is veszi, és én kényelmesen hátra dőlők. Látom, hogy lehunnya a szemét.
- Minden rendben? - kérdezem tőle, és a kezére teszem a kezem.
- Ha gondolod, felfüggeszthetjük a film nézést, és mehetünk aludni! - mondom neki.

- Azért nem szeretném viszont látni a régi Caroline-t. Ne vedd sértésnek, ugyanúgy a régi Jeremy-t sem szeretném látni többé. Sokat fejlődtünk mindannyian, és én értékelem ezt még akkor is, ha sok rossz dolog miatt változtunk meg. - fintorgok egyet, és így pislogok a lány arcába, próbálom kiolvasni a tekintetéből, ő hogyan véli ezt. Tudom, hogy vámpírrá válása után változott meg, és talán ő inkább lenne a régi, csakhogy ember lehessen újra, nem tudhatom. Megbántani semmiképp nem szeretném, hiszen úgy látszik, egy nagyon erős barátság kezd kirajzolódni köztünk, és ebbe nem akarok belerondítani. Nem látom rajta, hogy zokon vette volna, és remélem is, hogy nem csak álcázza az érzéseit, mert nem felkavarni akarom az érzéseit, vagy emlékeztetni, hogy nem épp fényűző életet élünk Mystic Falls-ban, hiszen nyilvánvalóan feltűnt neki.
Rebekah-s megjegyzésemre úgy reagált, ahogy sejtettem, hogy fog. Viccek szántam, és persze tudom, hogy ez neki is leesett, de attól még fura ez az egész. Igaz, nem tudnám elképzelni, hogy ők ketten jóban legyenek, de azok után, hogy Klaus és Kol is terítékre került, mint téma, én már nem igazán hiszem, hogy bármivel meg tudna lepni. Megint csak fintorgok, ám ez a fintor inkább meglepett, mintsem lehangolt. Nem vagyok benne biztos, hogy nagyon bele kéne merülni a témába. Végül felsóhajtok, és kinyögöm, amit gondolok. - Még mindig nem értelek. Sajnálom, én csak... Ezt muszáj megkérdeznem. Úgy gondolod, hogy Niklaus is olyan, mint Damon? Hogy... magába fojtja az érzéseit, és kegyetlenséggel védekezik? Mert akkor talán meg tudom érteni. Kol pedig, hát jó, ő szépen átvert engem, hazudott, csak azért, hogy a közelembe férkőzzön, és ezzel zsarolja Bonnie-t. - emlékszem vissza a Denverben töltött időre homlokráncolva, és a fejem rázom alig láthatóan, hogy kiűzzem a gondolatokat. Nem, nem tudom elhinni, hogy kedves, vagy vicces lenne bármelyik ősi vámpír is. Egyszerűen ki nem állhatom őket!
Egy pillanatra nem is figyelek semmire, ösztönösen követem a mozdulatait, hátam nekivetem a kanapé támlájának, és csak bámulok magam elé, nem is gondolkodok szinte semmin, csak emlékképek vetülnek elém. Látom magam előtt Ric-et, ahogy utoljára búcsút vesz tőlem, a szüleimet is látom, Matt-et, ahogy megbeszéljük, elvisszük innen Elenát. Felhorkanok, és ködös tekintetem lassan tisztul ki, meglátom Caroline arcát magam előtt, és meghökkenve dörzsölöm a szemeim. - Öhm, ne haragudj! - mentegetőzöm azonnal, és előredőlök, hogy én is szemügyre vegyem az üres poharakat, és az üres üveget. Eljut az agyamig a kérdése is végre, és átgondolom egy pillanatra. - Ahogy jónak látod, nézhetünk filmet, és ihatunk még egy kis bort. Ma már úgy sem jutok haza... - vigyorogva pillantok rá, és el is szomorodom egy kicsit, elvégre nem tartozom már elszámolással senkinek, nem kell hazatelefonálnom, hogy egy barátomnál alszom, mert nincs ki aggódjon értem otthon.
Valóban meglepődök, méghozzá egyenesen megrémülök, és azt hiszem, halál komolyan gondolja. De végül leesik, hogy ez csak ugratás, hiszen egész este viccelődtünk a másikkal, aztán persze ő is kijelenti, hogy ne vegyen komolyan. - Egy pillanatra a frász jött rám, Care! - nevetek, és fáradtan dőlök hátra megint. - Lesz, ami lesz. Meglátjuk, de bízom benne, hogy keresni fog még. A dzseki nem egy trükk volt, láttam, hogy fázik, aztán olyan hirtelen léptem le, nem akartam, hogy bárki is miattam legyen beteg. - vonok vállat, sóhajtok fel, és lehunyom a szemeim néhány pillanatra.

Láttam, hogy Jeremy meglepődik azon, amit mondtam. Én tényleg így is gondoltam, és reméltem, hogy a mellettem ülő srác is így gondolja.
- Ha-ha! Hidd el a régi énem is megvan, de a háttérbe szorítottam! De itt van, ha kell! Elég sok praktikát tud ármánykodás terén! Az új énem kevésbé igen, de vannak még titkaim! - felelem neki. Vállon lök, ahogy én is őt. Én nem bírom ki nevetés nélkül, szóval nevetni kezdek. Még jó, hogy a kezemben lévő poharat nem ejtem ki a kezemből.
- Te most viccelsz, ugye? Ezt te sem gondolhattad komolyan!A ruhát egyedül vettem! - felelem neki arra, hogy Rebekahval voltam vásárolni. Elég abszurd lenne, ha hirtelen nagy barátságba kerülnénk vele.
- Tudod Kol kedves, és elég vicces személyiség. Nem tudom Rebekah miért utál engem annyira, de van rá egy tippem! Az a baja, hogy féltékeny. Eddig csak ő volt Klausnak, és nem volt vetélytársa! Engem annak tart, pedig sosem állnék közéjük! Azóta próbál keresztbe tenni nekem, és én nem hagyom magam, visszavágok neki! - felelem neki. Tudom, hogy utálja a vámpírokat, hisz sokat ártottak nekünk, és hitetlenkedve hallgatja azt, amit mondtam.
- Tudod, mostanában elég konfliktusmentes volt az ősök és a mi kapcsolatunk! Én ezt amolyan kimondatlan fegyverszünetnek veszem! Nem keresem a társaságukat, és nem szövetkezem ellenük, amíg békén hagynak! - felelem neki és hátradőlök a kanapén. Az üres poharat forgatom a kezemben pár másodpercig, majd előre hajolok, hogy újra töltsem a poharainkat.
- Hoppá! Van egy kis problémánk! Sikeresen megittuk az üveg tartalmát! - mondom neki és felé fordulva mutatom az üres üveget.
- Hozzak másikat, vagy nézzünk filmet, vagy legyen mindkettő? - kérdezem tőle.
- Milyen cseles lett, Mr. Gilbert! Jó trükk! - kacsintok rá. A számát is tudod? Hívd majd fel! - válaszolom neki.
- Ugye elmehetek veled, ha elmész hozzá? Szeretném megismerni! Légyszí, hadd menjek veled! - mondom neki, és igyekszem bociszemekkel nézni. Egy ideig furcsán néz rám, majd elnevetem magam.
- Csak vicceltem, ne vedd komolyan! Tény, hogy megismerném, de csak akkor ha megfelelőnek találod rá az időpontot! - mondom neki. Jeremy társaságának örülök, kissé eltereli a gondolataimat, még akkor is ha rákérdez Nikkel való kapcsolatomra. Sokkal megértőbb, mint gondoltam volna. Azt hiszem jó hatással vagyunk egymásra.

Nem akartam elhamarkodottan felelni arra, amit mondott, így átgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy igaza van. Ha itt ülne, és siránkozna meg szomorkodna, az nem javítana a helyzeten. Legalább optimista, és sokkal higgadtabban kezeli a dolgot, mint más tenné. Én például nem tudnék ilyen nyugodt és rendes lenni, ha akit szeretek fogná magát, eltűnne, aztán minden szó nélkül térne vissza... Az őrületbe kergetne. Na de nem rólam van szó, szerencsére. - Wow, Caroline! Felnőttként kezeltétek a helyzetet, ez nem ment volna akárkinek. Bevallom, még én sem tudtam volna így felfogni. Kezdek kételkedni benne, hogy te tényleg az igazi Caroline Forbes vagy... - gyanúsan mérem végig, aztán vigyorgok, és óvatosan meglököm a vállánál, hogy értse, csak vicc volt az egész. Vállat vonok, mikor azt javasolja, hogy kérdezzem meg én tőle, és szemeimet is forgatom mosolyogva, elvégre eszem ágában sincs beleavatkozni ilyesféle dolgokba. Semmi közöm hozzá, Tyler merre járt, különben sem vagyunk annyira közeli barátságban.
Látom Care-en, hogy mindig meghökken, ha Klaus-t hozom fel, ezt arra fogom, hogy talán kellemetlen neki ez még, túl friss, vagy egyszerűen csak zavarodott a hibrid miatt, az sem lepne meg. - Várj, Kol...? Care, ugye nem az lesz a következő, hogy kiderül, Rebekah-val voltál vásárolni a bál előtt? - hitetlenkedve rázom a fejem, és zavartan felnevetek. Nem értem, hogy tud ennyire jó viszonyt ápolni ezekkel az ősökkel, mikor már annyit ártottak nekünk, hogy azt számon sem lehet tartani. Ő talán képes a megbocsájtásra, vagy hogy nem veszi figyelembe a múltat, de én képtelen vagyok minderre. Gyűlölöm a vámpírokat, és egyre inkább a vadász ötletem felé terelődnek a gondolataim. Persze, vannak kivételek, például a nővérem, és a mellettem ülő szöszi vámpírlány, de a többség... El sem tudom mondani, mennyire unom már, hogy azt hiszik a vérszívó dögök, övüké a világ.
Damon sem épp a kedvenc témám, néha megtűröm körülöttem, de ő is egy vámpír, rengeteg ártatlan embert megölt már, és mégis hogyan bízhatnék benne? Nem foghatják a természetfelettiek állandóan a saját gondjaikra, hogy gyilkolnak. Nekem is voltak szar pillanataim, és szenvedtem, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy ártsak másoknak minden ok nélkül. Ha vámpír lettem volna, vajon képes lettem volna ölni a fájdalom miatt? Megrázom a fejem, kiűzöm a gondolat nyomát is a fejemből, és mosolyogva pillantok vissza a lány arcára. Elengedem a fülem mellett a Damon-ről alkotott véleményét, mert nem akarok erről beszélni, és inkább a másik téma felé hajlok. - Aranyos lánynak tűnik, és ami azt illeti... hű, kénytelen lesz találkoznia velem. - drámai hatásszünetet tartok, és csak úgy fél perc után folytatom. - Ugyanis nála maradt a dzsekim. - nevetek ezen a tényen néhány másodpercig, aztán szégyellősen a poharamért nyúlok, és a tartalmát vizslatom.

Először azt hittem, Jeremy nem reagálja le jól a fonott bőrös poénomat, de megkönnyebbültem, mikor mosolyogni kezdett. Az este tényleg jól alakult, és örültem, hogy Jeremy velem van. Nem akartam egyedül lenni, mert féltem a gondolataimtól. Annyi minden történt velem az este alatt, mint nagyjából egy héten. Bár, hiába féltem a gondolataimtól, Jeremynek zseniális érzéke volt rákérdezni az összesre. Legalább megtudom neki erről mi a véleménye, és az sem elhanyagolható tény, hogy férfi. Talán, de csak talán megtudom érteni a másik nem érzéseit is.
- Szerintem az így jártam, igen csak találó kifejezés erre. Már akkor sejtettem, hogy ez lesz, mikor második, vagy talán harmadik hete próbáltam elérni őt, teljesen hiába. Nincs értelme Tylerre haragudnom, elvégre, azt tette, amit jónak gondolt. Előbb vagy utóbb elmondja merre járt, és mivel töltötte az idejét! - válaszolom Jeremynek.
- Tudom, most elvárás lenne, hogy tomboljak, de nincs értelme. Nincs értelme napokra bezárkóznom a szobámba, és sírni, és azt várni, hogy visszajöjjön hozzám. Az önsajnálatból is elegem van már, tudomásul vettem a dolgokat és kész. - felelem neki, és közben vállal vonok, jelezvén, hogy tényleg így gondolom.
- Ha ennyire érdekel, kérdezd meg tőle, hátha neked elmondja. utána majd mond el nekem is! - felelem neki mosolyogva. Emlékszem Vicky miatt nem voltak jóban, mert mindkettőnek tetszett, és Vicky is csak kihasználta őket. Később jóban lettek, de nem hiszem, hogy annyira, mint mondjuk Matt esetében. Nikes kérdésen teljesen meglepődöm, és hirtelen nem tudom mit is mondjak, és mennyit áruljak el a kapcsolatunkról.
- Huh, hát hol is kezdjem? A kapcsolatunk nagyon bonyolult, hiszen ellenségeknek kéne lennünk, mégsem így tekintünk a másikra. Hiába próbálok nyitni felé egy beszélgetés alkalmával, mindig bezárkózik, és eltereli a beszélgetést, és nem válaszol. Nem tudom mit érezzek, igazából ma este is elköszönt azzal, hogy kilép az életemből. Tudod összefutottam Kollal, és hallgatta a beszélgetésünket. Azt mondta, adjak neki időt, mert szerinte ezt ő sem gondolta komolyan. A tanácsát megköszöntem, és mentem hozzád a terembe. A többit tudod! - felelem neki. Nem akartam neki ennél többet mondani, és hát azt sem akartam, hogy megtudja, Kol jó ideje már a barátom. Egy kis kegyes hazugságba még nem halt bele senki, és remélem Jeremy is elhiszi amit mondtam. Megittam én is a boromat, és újra töltöttem a kiürült poharainkat.
- Damon sokat változott, nagyrészt Elena miatt. Én is kibékültem vele, és rendeztem vele a kapcsolatomat. Először azt hittem, sosem fogok tudni neki megbocsátani, de megtettem. Örökké nem haragudhatok rá! Mesélj csak erről a lányról? Ne légy ilyen, Jeremy! Nagyon helyes vagy, kedves és vicces! Hidd el fel fog hívni, ha pedig nem, magára vessen! Egy értékes ember barátságát hagyta ki! - felelem neki, és kedvesen rámosolygok. Sosem gondoltam volna, hogy a szerelemi életemet, vagyis a nem létező szerelmi életemet, pont Jeremyvel osztom meg. Damon miatt megértem mit érez, hisz nekem is elvette az emlékeimet, de azóta tény, hogy sokat javult a kapcsolatunk, ahogy most Jeremyvel is. Jeremy esetében, inkább a barátságunk elmélyítése van most soron.

- Fonott bőr ostorról beszélsz, no meg arról, hogy rám fognád az egészet... Ejnye, Caroline! - vágok először ártatlan, ijedt képet, aztán vigyorogni kezdek, nem akarom, hogy azt higgye, tényleg beveszem a poénkodását, és azt hiszem, komolyan mondja. Jól esik vele viccelődni anélkül, hogy bármelyikünk is megsértődne. Felszabadít, újra önmagam lehetek, a poénkodós, örök vidám srác, aki egykor voltam, és aki hiányzik, bármennyire is örülök, hogy érett vagyok már. Néha jól esne egy kis kamaszokra jellemző csíntevést elkövetni, vagy csak buliba járogatni, ahogy régen, persze a drogos és piálós korszak nem hiányzik, de egy üveg sörtől, vagy egy kupica rövid italtól még nem lenne semmi bajom, a cigit és a füvet, meg a bogyókat persze nem hiányolom kicsit sem, azokról már leálltam, és jó döntés volt.
Fintorgok, amikor színt vall arról, hogy már elmúlt a szerelem közte, és Tyler között. Nem azért, mert annyira szurkoltam nekik - mondjuk összeillettek, de ez már részletkérdés -, csak furcsállom, hogy ilyen könnyen bevallották egymásnak, és egyikük sem problémázik túl sokat a történteken. Caroline helyében én tuti kiakadtam volna, nem épp kedves dolgokat vágtam volna Ty fejéhez, és nem engedtem volna el egy "maradjunk barátok" mondattal. Ugh, fura. - Így jártál... ez eléggé nyers kijelentés, Care. Nem tudom elhinni, hogy nem érint rosszul egy kicsit sem. Nem fáj, hogy magadra hagyott, és csak most tért vissza, ráadásul mindenféle magyarázat nélkül? - kérdezek rá nyíltan, nem tagadom le, hogy erre vagyok kíváncsi, csak kimondom, amit gondolok, így egyszerűbb, vele különben is könnyű őszintének lenni. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy rosszul érezze magát, és szenvedjen, de tudni akarom, csak elfojtja-e a negatív érzelmeit, vagy azok tényleg nem léteznek. Egy újabb korty bor, majd még egy, és még egy, végül kiürül a pohár, amit az asztalra teszek. Nem akarom leinni magam a sárga földig, bár két pohár bor még nem a világ vége, mondhatni meg se kottyan. Látom a mellettem ülő vámpírlányon, hogy meglepődik, mikor Klausról kérdezem, de nem mondom, hogy hagyjuk a témát, és beszéljünk másról, tényleg kíváncsi vagyok, hogyan érez iránta, és miként gondolkodik róla. - Ez érthető, mindkét nem értetlenül gondol a másikra, de nem erről beszéltem. Te mit gondolsz, miért így alakultak a dolgok? És... hát lehet ez sok lesz neked, és ha tolakodónak találod a kérdést, mond meg bátran, de... te hogyan érzel iránta? Vannak érzéseid az irányába? - bököm ki nagy nehezen a kérdést, és már csak az a dolgom, hogy megvárjam, míg választ ad rá - ha ad rá. Talán ha válaszol, meg fogom érteni, mit lát a hibridben, de addig biztosan nem. Most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek a kérdéstől. Nem is a szerelmi részén, mert az oké, könnyen le fogom tudni, de Damon... - Én nem tudok rajta kiigazodni. Látom, hogy lakozik benne még jóság, és hogy ott van az embersége is, valahol mélyen, de nem tudom, mit várjak tőle. Valóban manipulált, elvette az emlékeim, de már értem, miért. Különben is, a Vicky-s ügy után még bocsánatot is kért tőlem, ezt még nem említettem senkinek. Azt mondta, sajnálja az ő részét, én pedig megkérdeztem tőle, jobb-e vámpírként az élet. Erre azt felelte, hogy az élet így is, úgy is szívás. Azt hiszem, igaza volt. Ami pedig a szerelmi életem illeti, pff. Nincs mit mondanom. A bálon összefutotta egy lánnyal, akinek megadtam a számom is, de nem tudom, egyáltalán fel fog-e hívni. - magyarázom neki hosszan, és tartalmasan mind a Damon-ről alkotott véleményem, mind a bálon lévő találkozást azzal a csinos lánnyal. Gyorsan letudom, nem akarom rabolni az időnket. Elvégre ez utóbbi téma nem olyan lényeges.

Sosem gondoltam volna, hogy Jeremy ennyire vicces tud lenni. Régebben nagyon sokat linkeskedett, de ő jóval előbb tudott a vámpírok létezéséről, mint én. Azóta sokkal érettebb, és komolyabb lett. Előnyére változott, és végre, már a drogozással is felhagyott.
- Hidd el, anyám sose vinne börtönbe! Jut eszembe, még ostorunk is van itthon, fonott és bőr! - mondom elgondolkodva, és a végén nevetésbe török ki.
- Nem hinném, hogy feljelentenél! Elmúltál 18, maximum azt mondom majd, hogy nem akarsz vadulni! - folytatom tovább, és Jeremy elképedt arcán jót nevetek.
- Nyugi, csak viccelek! És, igen nem vagyok szadomazo típus! - mondom neki, és vállba ütöm. Természetesen ügyelek arra, hogy ne üssek nagyot. Vámpírként néha hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy én vagyok az erősebb. Meglep, hogy ennyire törődik velem. Sosem gondoltam volna róla ezt. Kellemesen csalódtam benne.
- Nos, lehet, hogy nem ezt érdemlem, de így jártam! Máskor is csalódtam, szóval nem kell miattam aggódnod! Tylerre már csak tényleg barátként gondolok! A szerelem elmúlt, mindkettőnk részéről! - felelem neki. Újra töltök a poharamba és nagyon kortyolok. Kicsit meglepett, hogy Nikrők akar beszélni velem. Mit is mondjak neki?
- Nos, fogalmam sincs. Nem látok bele a fejébe, hogy tudjam, mit gondol. Ti férfiak sem vagytok különbek a nőknél. Néha titeket sem lehet érteni! - mondom neki, és hátradőlök a kanapén. Jeremyre nézek, aki iszik a borból.
- Veled mi helyzet szerelmi téren? Te meglepően jól kezeled a vámpíros dolgokat! Tudom, hogy téged is manipulált Damon, de te ezt hogy éled meg? Én mikor megtudtam, kissé elvertem! Na igen, sosem gondoltam volna, hogy kibékülünk, és most már bátran mondhatom, hogy barátok vagyunk!- mondtam neki. Ha már lelkizünk, akkor ideje neki is nyilatkoznia. Ez így szokás!

Tényleg meghökkenek egy pillanatra, mikor a bilincsről kezd beszélni, és hogy az anyukája tart itthon. Nagyra nyitom a szemeimet, és a szám is eltátom, de aztán kapcsolok, és újra kitör belőlem a nevetés. - Ugye tudod, hogy ha zaklatásért feljelentenélek, a saját anyukád vinne el bilincsbe verve? - teszek rá egy lapáttal, és magam előtt is látom a jelenetet, ami sokkal viccesebb, mintha én viselném a béklyót a csuklóimon. - Tényleg megleptél a válaszoddal, de titkon azért reménykedtem benne, hogy nem gondolod komolyan. Ugyanis nem néztelek annak a szadomazo típusnak! - jegyzem meg halál komoly arccal, de én korántsem vagyok olyan jó színész, mint ő, így elnevetem magam még idő előtt, de ettől csak humorosabb lesz az egész szituáció. Egy pillanatra sikerül elfelejtenem mindent, nem létezik a külvilág, és a rideg valóság, csak mi, és a poénos szurkálódásunk. Jól esik végre egy kicsit kikapcsolódni, olyan valakivel együtt lógni, aki nem mindig komoly, és aki jól tudja érezni magát annak ellenére, hogy az ő élete sem könnyű. Tisztelem ezért Caroline-t, és felnézek rá. Bár én is képes lennék figyelmen kívül hagyni olykor a zavaró tényezőket...
Tudom, hogy tud magára vigyázni, és nem kell féltenem, hiszen vámpír, nagyobb biztonságban van, mint mondjuk én, vagy Matt, de azért mégis... Az érzelmi rész még neki sem lehet egyszerűbb, mint bármely halandónak. - Akkor sem ezt érdemled. Lehet, hogy ő egyedüllétre vágyott, de neked szükséged lett volna rá. Nem értem, hogy ülhetsz itt ennyire nyugodtan, mikor most bukkant fel a volt pasid, és még csak egy jó okot sem adott rá, miért ment el akkoriban. - Én jobban kiakadtam a történteken, mint ő, elég csak végignézni őrajta, aztán rajtam is. Összevont szemöldökkel meredek a lányra, míg ő ennél nyugodtabb már csak akkor lehetne, ha ténylegesen meghalna. Nem tudom, hogyan kezelheti ennyire jól a dolgokat, de neki minden olyan könnyen megy. Legalábbis a külvilág felé ezt mutatja.
Felkerül a Klaus téma is a menüre, és megint csak sokként ér, hogy ő is megbántotta. Látom rajta, hogy megleptem, hogy feldobtam a hibridet, mint társalgási lehetőséget, meg is ijedek, mikor félrenyel, de aztán folytatja a beszédet, szavakba önti mindazt, amit gondol erről az egészről, én pedig nagyot sóhajtok, mikor befejezi. - Ami azt illeti, van. Nem értem őket. Mondjuk, Klaust sosem értettem, és nem is fogom, de ha egyszer egészen idáig udvarolt neked, és kereste a társaságod, miért éppen most adta fel, és mondott le rólad? - dobom fel a kérdést, és megemelt szemöldökkel pillantok rá, aztán a poharamért nyúlok, és nagyot kortyolok belőle.

Jeremy nagyon komolynak látszott, és én nem akartam, hogy ez egész este így legyen. Nem véletlenül öntöttem még bort a poharába. Szeretném, ha feloldódna. Mikor a szexuális célzást tette, enyhén furcsán néztem rá.
- Ugyan Jeremy. Ez nem olyan célzás volt, de azt hiszem, anyukám tart itthon bilincset! Megkeresem, és kipróbáljuk, rendben? - felelem neki, és jót mosolygok a meglepett arcán.
- Nem erre a válaszra számítottál, igaz? Tényleg van itthon, de nem fogom használni, ne izgulj! - kérdezem tőle, és közben lágyan vállba ütöm. Tudom, hogy jóban vannak Tylerrel, ezért mondtam el neki, hogy hazajött. Annyira aranyos volt, mikor azt mondta, h sok mindennek tett ki engem.
- Nem sokat tudok! Csak annyit, hogy ma jött haza, és első útja a bálra vezette. Ne aggódj miattam, rosszabbat is túléltem már! - mondtam neki komoly arckifejezéssel.
- Szerintem az Appalache- hegységbe ment megint, ahol megszakította a kötelékét Klaus felé! Azt hiszem sokáig marad, bár nem nagyon faggattam, mert alig válaszolt. Én kerestem szinte naponta felhívtam, vagy hagytam neki üzenetet. Magányra vágyott, és egyedüllétre! Ha engem kérdezel, lehet, hogy másik csak is közrejátszott abba, hogy elment! De ez csak tipp! - mondtam neki. Az italomért nyúltam, és hallgattam Jeremyt. Niket hoztam, és én félrenyeltem.
- Nos, hogy mi van köztünk, azt én is nagyon szeretném tudni! Az egyik pillanatban randira hív, a másikban, meg elköszön örökre! Ma a bálon ezt mondta nekem! - feleltem neki, de azt hiszem jobb, ha többet erről nem tud. Nem akartam neki mesélni a Kollal kötött barátságomról, amit már hónapok óta a lehető legjobban titkolok. Tőlem szokatlan módon. Nikről sem akarok sokat beszélni, pláne nem amin miatta mentem keresztül. Ökölbe szorult a kezem, ha csak arra gondoltam, hogy megigézett, és ivott is belőlem. Na jó, ideje ezekről egy kicsit megfeledkezni, és a kanapén mellettem ülő sráccal foglalkoznom.
- Van még kérdésed? - kérdezem tőle kedvesen, és nagyon kortyolok a borból. Azt hiszem ezek után készségesen válaszolok neki a kérdéseire.

Elgondolkodok egy pillanatra a kérdésén, vagy talán több ideig is, mint kellene, de nem tudok felelni rá, ő pedig nem is várja el, hogy válaszoljak. Ez amolyan szónoki kérdés volt inkább. Mégsem tudok csak úgy szemet hunyni felette, válaszolni akarok rá, ha csak gondolatban, akkor úgy. Ám az a helyzet, hogy nem igazán tudok. Vagy én rontottam el a kapcsolataim, vagy mások, vagy az élet szólt közbe, de legfőképp a halál... Nem befolyásolhatom annyira a jövőt, amennyire szeretném, és ezt senki nem teheti meg. Elég egy rossz döntés, vagy egyetlen rossz szó, és máris összedől a kártyavár. Csak vállat vonok, végül tényleg nem felelek a kérdésre, ugyanis nincs jó, vagy rossz válasz, semmilyen nincs erre. Nem tudhatjuk, mi romlott el, de lényegtelen is. Ami nem működött, az nem is fog soha már, kár ezen rágódni.
- Jól is állna? Vigyázz, a végén még feljelentelek szexuális célozgatások miatt! - kezdek nevetni a szavain, amiket sikeresen félreértettem, és már a térdem csapkodom, mint egy ovis, aki egy általa kitalált viccet mesél a társainak. Nagy levegőt veszek, és fokozatosan abbahagyom a viháncolást, nem szeretném felverni a fél szomszédságot, hiszen tényleg nem szeretnék rendőrautóba ülve távozni innen. Caroline újratölti a poharainkat, és én kissé felé emelem, de nem koccintok még egyszer. Nagyot kortyolok belőle, aztán az asztalra teszem, és rámosolygok a mellettem ülő szőkeségre. Élvezem a társaságát, ezt le se tagadhatnám, sokkal megértőbb, mint azt gondoltam volna, s neki bátran elmondanék mindent, ami a fejemben jár. Különös fordulat.
Meghökkenek, mikor Tylert említi, valósággal megnyúlik az arcom, és hirtelen azt se tudom mit feleljek. Halottam a váratlan eltűnéséről, egyikünk sem tudta, vajon hova lett, és msot hirtelen felbukkan... - Hol volt eddig? Miért nem adott életjelet magáról? Nem volt valami kedves tőle, hogy mindennek kitett téged. - ingatom a fejem nagy komolyan, és összevont szemöldökkel nézek farkasszemet a szőnyeggel. Nem értem a srácot. Megváltozott, mióta vérfarkas lett belőle, már nem az a tapló, aki régen volt, aki bántotta Vickie-t, és aki mindenkivel bunkó volt. Erre most kiderül, hogy mégis olyan, mint régen? Nem, ezt azért nehezen hiszem el. Biztos nyomós oka volt rá, hogy nem jelentkezett, és így eltűnt. - Beszélgessünk tovább. Kíváncsi vagyok néhány dologra, többek között arra is, Klaus hogy került a képbe. Van köztetek valami? Nem akarok tolakodni, de ez már nagyon régóta foglalkoztat, csak eddig nem igazán tudtam, hogyan kéne rákérdeznem. Illetlenségnek tűnt. - vallom be zavartan mosolyogva, sosem tudtam, az ilyesféle kínosabb dolgokat hogyan lehet úgy tálalni, hogy közben nem bántsam meg vele az illetőt, akinek a kérdést szánom. Nem vagyok túl jó ebben sem, de egy próbát megér.

Annyira furcsa, itt vagyok Jeremyel egy szobában, nálunk. Ő Elena kisöccse, mégsem így gondolok rá, hanem egy barátra. Nagyon sokat változott az elmúlt időben, ahogy mindenki más is. Megkeményítette őt az élet, Ami külön jó, hogy azért tud ő még tiniként is viselkedni.
- Párkapcsolat. Hát nekem sem az erősségem! Nem is értem mi lehet velünk a baj, és mit szúrunk el mindig? - kérdezem tőle, de nem is igazán tudom válaszol-e rá,vagy sem. Ez amolyan költői kérdés.
- Rendben, akkor ne együnk, és ne nézzünk filmet! - felelem neki.
- Hát igen, vicces lenne, ha anyukám megbűntetne! Bár, megnéznélek bilincsel a kezeden! Szerintem még jól is állna neked! Hidd el, kimentenélek! - mondom neki, közben pedig nevetek.
- Legyen! Élvezzük az estét! Hozzuk ki belőle a legjobbat! - mondom neki, és felülök, hogy töltsek az üres poharainkba. Tök furcsa, a bál előtt is ezt mondtam, és így is lett. Remélem Nikkel tudom majd rendezni a dolgokat, ahogy Elenával is. A nyakamban megforgatom még a tőle kapott nyakláncot. Azóta le sem vettem, amióta megkaptam. Jeremytől rendes volt, hogy nem kérdezgetett, miről beszéltem Klausszal.
- Tudtad, hogy Tyler visszatért? Találkoztam vele az ebédlőbe, és hát szakítottunk! Nem is baj, eltávolodtunk egymástól, és a szerelmünk barátsággá alakult át! - mondom neki, és közben a szemébe nézek. Látom rajta, hogy nem tud mit mondani, csak próbál együttérezni velem, és nekem ennél többre nincs szükségem jelen pillanatban.
- Hát ez van! Tudtam, hogy ez lesz, de jól vagyok! - mondom neki mosolyogva. Remélem el is hiszi, mert tényleg így is gondolom. Most nem hiányzik egy pasi sem az életemből. Azt hiszem jót tesz nekem egy kis távolság tőlük. Egy ideig magammal foglalkozom, aztán ha a szerelem úgy akarja, majd talál rá alkalmat, hogy megtaláljon.
- Nos, Mr. Gilbert, mivel szeretné eltölteni az est hátralevő részét? - kérdezem tőle, és közben felé fordulok.

- Hát köszönöm, Care! De nem akarom sürgetni a párkapcsolatot. Majd akkor kopogtat az ajtón a szerelem, ha itt lesz az ideje, különben sem vagyok valami profi az ilyenekben. Mindig elszúrom. - vallom be fejemet ingatva, közben próbálok lakatot tenni a számra, de valójában csak örülök, hogy végre beszélhetek valakivel. Ezt egy fiúval furcsa lenne megtárgyalni, és Elena... hát ő Elena. Vámpír lett, keveset látjuk egymást, no meg nem akarom terhelni az én szívügyeimmel, mikor kisebb gondja is nagyobb az én bajomnál. Hátradőlök a kanapén, és várok, míg ő kibújik a cipőjéből, ami valószínűleg nem lehet nagyon kényelmes, ahogy a sarkát, és a kusza pántjait elnézem. Nem is értem, miért erőszakolják bele a lábukat a nők ilyenekbe, én néha még az ünneplős cipőt se viselem el magamon, nem ám ezek a vackok! Az a bizonyos " a szépségért meg kell szenvedni" mondást túl komolyan veszik, és azt hiszik, ha kényelmes valami, az már nem is lehet szép. Pedig láttam én már lányt melegítőbe, kócosan, és smink nélkül, és úgy a legszebbek mind, bárki bármit mond. Régimódi fiú vagyok talán, és túlságosan udvarias is, jó nevelést kaptam, ez van. Jobb, mintha egy tuskó lennék, nemde?
Nem is felelek még a kérdésre, ő már meg is jelenik két pohárral, és egy üveg itallal, feltételezem borral, ha már azt említette, de nem nézem meg jobban magamnak az üveget, elvégre mindegy mit iszunk, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Ő közbe egy tasak vért is megiszik, nem tudom, tisztában van-e azzal, hogy mindezt látom, de nem zavar. Hozzászoktam, ez pont olyan, mint mikor én előveszek a szekrényből egy zacskós levest, és azt eszem meg főtt kaja helyett... - Persze, benne vagyok. Egészségedre! - koccintom a megtöltött poharat az övéhez óvatosan, és egy mosoly után belekortyolok a vörös folyadékba. Megjegyzem magamban, hogy nem lőtt mellé ő, vagy az anyukája, mikor megvették az italt, és még az is megfordul a fejemben, hogy megkérdezem, hol vette, de aztán inkább csak nézem, ahogy a filmek közt kotorászik, és nem teszem szóvá. Nincs kedvem a piáról dumálni. Csaknem kiköpöm a bort, miután újabb kortyot küldök le a nyelőcsövemen, mikor azt a borzalmas filmet említi, de ő csak kineveti az arckifejezésem, és közli, hogy nem gondolta komolyan. Én is nevetek egy jót, de egyúttal ki is fújom megkönnyebbülve a levegőt. - Valóban, nem épp a kedvenc filmem. - vallom be még mindig nevetve, és előrébb dőlök, hogy jobban tudjak rá figyelni. Nem hiányzik, hogy elbambuljak, vagy elnyomjon az álom, miközben ő nekem ecsetel valamiről. Gáz lenne. - Mi lenne, ha csak beszélgetnénk az ital mellett? Nem kell semmilyen film ahhoz, hogy ne unatkozzunk. - mosolygok rá, és megütögetem magam mellett a kanapét, hogy végre üljön le, és ne arra törekedjen, hogy nekem jó legyen. - Ez viszont egy jó ötlet. Nem merném megkockáztatni a vezetést a bor után, kissé ironikus lenne, ha anyukád bilincsbe verve vinne be a sittre! - elvigyorodom miután magam előtt láttam a képet, de megrázom a fejem, és próbálok arra figyelni inkább, amit kérdezett, és nem a hülye képzelgéseimmel foglalkozni. Hajlamos vagyok elkalandozni, különösen akkor, ha sok minden jár a fejemben, fáradt vagyok, vagy ittam pár pohárral - esetleg ezek együtt. - Ne aggódj annyit, ettem a bálon is, nem vagyok éhes. Azért köszi. Csak üljünk, és élvezzük az estét, na?

Nagyon tetszett Jeremy hozzáállása.
- Az is idióta, aki nem fogad el olyannak, amilyen vagy! - felelem neki. Sosem gondoltam volna, hogy Jeremy megkomolyodik. Hamar kellett felnőnie, és megtanulnia megvédenie magát. Belé karolva hagyom el az épületet. Udvariasan besegít, és egész úton fecsegünk. A ház előtt is ugyanezt teszi, és én kiélvezem a helyzetet. Egymásba karolva tesszük meg az ajtóig vezető utat.
- Még szép, hogy nem zavarsz! Gyere be! - mondom neki és beinvitálom. Leül a nappaliba, és engem néz. Én gyorsan kilépek az előszobába, és leveszem a cipőm és a kabátom.
- Kérsz valamit inni? Mit szólnál ha boroznánk, és megnéznénk egy filmet? - kérdezem tőle. A konyhába megyek gyorsan két pohárért és egy üveg borért. A hűtőből előveszek egy tasak vért, és gyorsan megiszom. Nem szeretném, ha az estének véres végkimenelete lenne. Az immár üressé vált tasakot a kukába dobom. Szerzeményeimet az asztalra teszem, és felbontom a bort. Öntök Jeremynek is, és a kezébe adom.
- Egészségünkre! - mondom, és iszok egy kis bort. Odasétálok a filmekhez, és elkezdem nézni őket.
- Mit szólnál, ha megnéznénk a Titanikot? Ezer éve nem láttam, és örülnék neki, ha együtt néznénk! - mondom neki. Látva az elképedt arcát, elnevetem magam, és le is lepleződöm.
- Ne aggódj, csak vicceltem! Látnod kellett volna magadat! Nagyon utálhatod ezt a filmet! Olyan ijedt fejet vágtál! Ne haragudj, de ezt muszáj volt! Nem hagyhattam ki! Mit szólnál a Mission Impossible filmhez? - kérdezem tőle és meglebegtetem előtte a dvdt-t. Az asztalra teszem.
- Nyugodtan ihatsz, legfeljebb itt alszol! Tudod, azon gondolkodtam, hogy most vagy itt nálam először! Jól rémlik? Gyakrabban kéne átjönnöd! Nyugi, nincs semmi hátsó szándékom! - felelem, és komolyan gondolom, amit mondok.
- Nem vagy éhes? Rendelhetnénk valami kaját. Mondom és leülök mellé a kanapéra, kezemmel az étlapokkal. Átadom neki, és fejemet a vállára hajtom.

[quote="Jeremy Gilbert"]
- Nem, szerintem egyáltalán nem estél túlzásba. Ilyen vagy, és aki így nem fogad el, az idióta. - megforgatom a szemeim, és mosolygok rá. Caroline régebben kicsit elviselhetetlen volt, olyan tipikus hisztérika, de átváltozása után érdekes mód csak a jó tulajdonságai erősödtek meg, és képes volt elhagyni a drámakirálynő énjét. Felnőtt, nagyon érett lett, Mystic Falls és a hozzá tartozó tragédiák ezt teszik az emberrel. Nekem például még lett volna esélyem igazi hülyeként viselkedni, s nyugodtan foghattam volna a tinédzser korra, de erre nem volt lehetőségem. Valójában kitomboltam magam, még akkor, mikor drogoztam, ittam, és bulikba jártam rossz arcokkal, az én komolytalan éveim azzal le is jártak. Nem bánom, hogy így alakultak a dolgok.
Meghökkenek egy pillanatra, de aztán nevetek. - Ha te mondod, neked még el is hiszem! - pördítek még egyet rajta, és most már végig a szemébe nézek, és nem a padlót fixírozom. - Ne aggódj, nem áll szándékomban kicsinálni a családom. - vallom be mosolyogva, elvégre csak ők vannak nekem, és igenis fontosnak tartom, amit már értünk tettek, értékelem. Nem bántanám őket, előbb döfnék karót a saját szívembe, mint az övükébe, annyi szent.
Miután vége a zenének, és befejezzük a táncot, Caroline beleegyzik az ajánlatomba, és én mosolyogva vezetem ki a teremből. Megállunk a szekrényünknél, hogy kivegyük, amit kell, többek között az ajándékokat is, és kisétálunk a parkolóba, ahol kocsiba ülünk, és én már hajtok is az utcákon. A Forbes ház felé indulok, leparkolok a járdaszegély mentén, és kiszállok, hogy kinyithassam a másik oldalon az ajtót. Kisegítem Caroline-t az ülésről, közben mosolyom végig fent tartom, és miután bezártam a kocsit, a bejárathoz megyek vele, belém karol ismét, és csak az ajtónál torpanok meg. - Szíves örömest! Már ha nem zavarok... - kezdek bele, de abba is hagyom inkább, mikor a szemeibe nézek. Jól tudom, hogy nem nagyon lehet neki nemet mondani, és ha egyszer már felkért rá, hogy maradjak, nem hagyom egyedül. Átlépem a küszöböt, de csak őutána, és ő a nappaliba terel, ahol leülök a kanapéra, és várok. Nem tudom, mit szeretne csinálni, talán beszélgetni, filmet nézni, igazából rábízom teljes mértékben.

Elég viccesek lehettünk a külső szemlélő számára, de ha jobban belegondolok, mi csak magunkat adtuk. Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, mennyire örülök, hogy itt van. Mikor azt mondja, hol a régi énem, kissé elgondolkodtatott. Sokat változtam, leginkább előnyömre. Már nem érdekeltek a pletykák, és a felszínes dolgok. Na jó a divat, és a hozzá fűződő mániám, még meg van természetesen.
- Ints búcsút a régi Carolinenak. Carpe Diem! Ez itt az új, és jobb Caroline. Bár hidd el, a másik énem is megvan, csak épp háttérben. Ha akarod, úgyis elmondod a részleteket! - mondom és kacsintok rá. Hagyom, hogy megegye a sütit, és gyorsan elpakolok.
- Most, hogy ettünk ideje szórakozni! - felelem, és odamegyek hozzá, hogy talpra állítsam.
- A jobb oldali ck- közül válassz, a többin lassú számok vannak. Ha megvan a zene, a koreográfiát is te diktálod! - felelem neki, és a cd-k elé tolom. Nem is kellett sokat várnom, mire megtalálta a megfelelőt. A kezembe adta, és nekem nevetnem kellett.
- Ezt most nem gondolod komolyan! Igen, csak nem akarom, hogy mindenki megtudja, milyen bölcs is vagyok valójában. A legjobb, ha tartogatok még meglepetéseket! Így sosem válok unalmassá! - mondtam neki. A kezemben tartott cd-n ugyanis, Beyoncé Bonnie és Clyde című dala volt. Biztos bemelegítésnek szánta. Pillanatokon belül már a hifiben volt a cd, és már kezdtük is a bemelegítést. A pörgős szám, amire táncoltunk Calvin Harris Feel so close című száma volt. Elég ütős koreográfiát találtunk ki hozzá, és megbeszéltük, hogy Elenának is megtanítjuk. Felmerült bennem, hogy elő is adhatnánk, persze csak kivételes embereknek. Órákkal később, kimerülten dőltünk el a kanapén.
- Ez határozottan jól esett! Máskor is tartsunk görbe estét! - mondom neki. Ásított egyet, és nekem is kellett.
- Ragadós a példád! - céloztam neki a mondandómat. Azt hiszem itt az ideje, hogy aludni menjünk. Hajnali egy! - feleltem. Felálltam, és felhúztam barátnőmet is, és az elemet irányába indultunk ölelkezve. Felérve gyorsan megágyaztam, még megszólalni sem volt ideje. A szekrényhez lépve, elővettem a már említett új pizsit. Gyönyörű szatén rövidnadrág és top, csipkedíszítéssel. Az övé zöld volt, az enyém kék.
- Elenának is vettem, az övé fehér! - mutattam meg Bonninak, és az övét a kezembe tettem, Elenáét pedig visszaraktam a polcra.
- Tiéd a fürdőszoba! - mondtam, és a pizsivel együtt a kezébe adtam egy zöld törölközőt is. Be is ment, és nem telt bele sok idő, már végzett is. Én addig hoztam fel a konyhából két pohár vizet, hátha szomjas.
- Nagyon jól áll neked ez a pizsi, és a színét is remekül eltaláltam! Szerintem Danielnek is tetszeni fog! - mondtam neki sokat sejtetően.
- Valld csak be, hogy van egy titkos varázsigéd arra, hogy ilyen hamar elkészülj! Ha van, elbájolhatnál vele engem is! Nagyban megkönnyítenéd a reggeli készülődésemet! -felelem neki, és én is gyorsan a fürdőbe megyek. Hála a vámpírságomnak, még önmagamat is meghazudtoló sebességgel leszek kész. Visszaérve a szobába, már csak az éjjeliszekrényem kis lámpája ég. Gyorsan bebújok a takaró alá, és onnan nézek az álmos Bonniera.
- Köszönöm, hogy itt maradtál! Nagyon jó volt ez az este! Reggel majd adok kölcsön ruhát, hogy ne a maiba kelljen hazamenned! Jó éjt Bonnie! - mondom, és adok a homlokára egy puszit. Ő is jó éjt kíván, majd elfordulok, hogy le tudjam kapcsolni a lámpát. Mire visszafordulok felé, addigra ő már alszik. Erre utal megnyugtató szívverése és szuszogása. Nagyon lefárasztottuk ma magunkat. Nem is tudom, mikor edzettem utoljára ennyit. Hát kijöttünk már a gyakorlásból! Ezentúl minden nap edzeni fogok, döntöttem el magamban gyorsan. Ha emlékeim nem csalnak, sosem horkol, így garantált a reggelig tartó alvás.

Elég vicces volt nézni Bonniet, ahogy a párnával szerencsétlenkedett. Sehol sem talált a helyét, de végül csak sikerült neki. Nem akartam rajta nevetni, hiszen én is így elszórakoztam, mire megtaláltam a megfelelő pozíciót. Az evéses megjegyzésemet viccnek szántam, de végül tényleg beletaláltam. Oh a francba! Tisztára elpirultam, ahogy Bonnie is! Na jó, ez nekem bőven elég információ volt. Talán még több is a kelleténél.
- Sajnálom. De szépen elpirultunk mind a ketten! Bonnie, nem akarom tudni a részleteket! Mi lenne ha ennénk, és megennénk a desszertet? Utána táncolhatnánk, és jöhetne a pizsibuli! A napokban vettem magamnak egy pizsit, de szerintem neked jobban állna. Ráadásul mivel csipkés, szerintem Dannél is szerzel vele egy piros pontot. - felelem mosolyogva, és kacsintok is hozzá. Pizzával a kezemben mentem oda a hifihez és kezdtem el válogatni a szóba jöhető cd-k között. A jobb oldali kupacban volt, ami számításba jöhetett, a balban pedig amik nem. Már csak két szelet volt vissza a pizzából, így egyet elvettem, és fejemmel intettem Bonnienak, hogy a másik rá vár. Vette a lapot, és kivette az utolsó szeletet. Olyan jó, hogy ennyire ismerjük egymást, hogy szavak nélkül is tudjuk mit gondol a másik. Visszasétáltam a hifihez, és tovább folytattam a válogatást. Hamarosan kész is voltam. Az üres dobozt kivittem a konyhába, és hoztam helyette kis tányérat a desszerthez, és persze tejszínhabot. Ha már lúd, legyen kövér alapon. A tányérokra tettem a sütiket, és jó alaposan befújtam tejszínhabbal.
- Na ez most így tökéletes! Ahogy te is! Nem is értem miért hiszed azt, hogy nem vagy fontos része a csapatnak! - válaszoltam neki méltatlankodva. Ha megettük, táncolunk, rendben? Oh, és készülj! Újabb merényletet tervezek ellened! Átadom a stafétát, és most te leszel a főnök! - mondtam neki. Annyira megilletődött, hogy majdnem félrenyelt.
- Muszáj megtanulnod, hogy az egyik legjobb csapattag vagy! Szükségünk van egymásra, jobban, mint eddig valaha! - válaszoltam.
- Hűha, sosem néztem volna ki magamból, hogy ilyen bölcs is tudok lenni! -felelem neki, és elkezdek nevetni. A példám ragadós, mert ő is hasonlóképpen cselekszik.

Eszünk, és most látom csak, hogy mennyire éhes is. Olyan jó, hogy csajos estét tartunk, nem is emlékszem, mikor ettünk utoljára együtt a Grillben. Nem mostanában, az biztos.
- Az utolsó közös esténken! - ismételtem meg őt. - Itt az ideje, hogy felelevenítsük ezeket, és ismét hagyománnyá váljon! - válaszolom neki.
- Egyél még nyugodtan. Ne haragudj meg érte, de olyan mohó vagy, mintha Daniel nem hagyott volna enni! - mondom mosolyogva. Kissé elpirul, és akkor fogom fel, hogy mit mondtam.
- Hűha, jól haladtok. Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni! Örülök, hogy boldog vagy! - felelem most már én is elpirulva. Nem tudtam, hogy már ennyire közel kerültek egymáshoz. A fene a lepcses számba. Legközelebb gondolkodok, mielőtt beszélni kezdek. Remélem nem fog megharagudni rám.
Én válasszak zenét? Mindig is Elena, vagy én választottunk zenét. Most esélyt akartam neki adni, hogy érezze, igenis fontos a véleménye. Lepasszolta, na oké, nem adom fel ilyen könnyen.
- Mit szólnál Calvin Harris: Feel so close c. számához? A klipben vannak táncmozdulatok is, azokat átvehetnénk mi is. Játszuk azt, hogy én mondok zenéket, és te eldöntöd, hogy jó-e, vagy sem. - most megvagy. Muszáj választanod.
- Fontos része vagy a csapatnak, tessék választani egyet. Addig van időd, míg megesszük a pizzát, és a desszertet. Nem is értem miért gondolja azt, hogy rossz ízlése van. Igaz, az elején mindenkinek minden rosszul ment. Emlékszem, egy -egy lépést órákig, vagy napokig gyakoroltuk, mert nem ment. Az első nyilvános fellépésünkkor még eléggé esetlenül és ügyetlenül táncoltunk. Visszanézve a felvételt, hát nem lesz a top 10 eseményeim között. Később persze belejöttünk, és alig vártuk a fellépéseket, és a kemény edzéseket. Kapitányként igyekeztem minden igénynek megfelelni, és kihozni belőlük a maximumot.
- Bonnie, minden téren a legjobb vagy. Ezt sose feledd! Majd többször elmondom, hogy higgy is benne! - mondom neki határozottan.