No matter how much you love a person, you will always get stabbed in the back. Why? Because.. love bites.
 
Belépés
join us, if you dare, darling.
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
you and I need to have a little chat
Ki van itt?
show yourself, stranger.
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (23 fő) Szer. Márc. 01, 2023 4:14 pm-kor volt itt.
Legutóbbi témák
these are the last posts.
» Café from 1870
Sétálóutca EmptyKedd Márc. 10, 2015 6:16 pm by Vendég

» Mikaelson menedékház
Sétálóutca EmptySzer. Feb. 11, 2015 8:38 am by Elijah Mikaelson

» Bloggers Contest
Sétálóutca EmptyCsüt. Jan. 15, 2015 10:47 pm by Katherine Pierce

» Louis Marceau
Sétálóutca EmptyVas. Jan. 11, 2015 7:19 pm by Louis Marceau

» Elena *reloaded*
Sétálóutca EmptyPént. Jan. 09, 2015 7:46 pm by Elijah Mikaelson

» Elena és Caroline szobája
Sétálóutca EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:56 am by Damon Salvatore

» Tantermek
Sétálóutca EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:06 am by Damon Salvatore

» Liv és Luke szobája
Sétálóutca EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:06 am by Damon Salvatore

» Folyosók
Sétálóutca EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore

» Udvar
Sétálóutca EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore

Word Count
how much did you write?

Credit
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk.
A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott.
A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.


Megosztás
 

 Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Elijah Mikaelson

Elijah Mikaelson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Original
» lakhely : Mystic Falls
» foglalkozás : történész
» avatar : Daniel Gillies

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyKedd Jún. 24, 2014 9:04 pm

Játék lezárva!

Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down
Bonnie.Bennett

Bonnie.Bennett
Take care, cuz' I'm a(n)...
Ghost
» lakhely : →Mystic Falls
» foglalkozás : →See my friends, on the other side...
» avatar : →Kat Graham ♥

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyKedd Nov. 05, 2013 8:27 am


Lexi & Bonnie

You can't help, 'cause I never let you!


Lexi kedves nő, bár sosem láttam, mikor segítettem neki, íg nehéz volt, de megoldottam. Még azzal a csepp erőmmel is, ami akkor volt. Most viszont folyton itt érzem magamban zt a rengeteg erőt, ami felemészteni látszik, de nem hagyhatom. Véget kell vetnem neki. Pont ezért kerestem fel Katherine-t, nála van, ami nekem kelleni fog. Olyan dologra készülök, amiről már senkinek nem beszélhetek, mert Silas a nyakamon, Shane halott, Elena eldobta az érzelmeit, Care isten sem tudja merre kószál, Jeremy... Vele már rég szakítottam, így egyedül maradtam, és nem kell segíteni.
- Talán mert megölte az öccsét és nem látta a gyűrűt... Vagy csak mert így könnyebb... Addig nem akarok erről beszélni, amíg helyre nem hozom! - Jelentem ki összeszorítva ajkaim, majd egy pillanatra elkalandozom az egyik kirakat portékáin. Gondolataim ennek ellenére máshol járnak, még magamnak sem ismerem be, de már azon gondolkodom hogy hozzam össze a mészárlások helyeit, milyen igét mondjak, és hol lenne a legalkalmasabb végrehajtani a bűbájt. Minden energiám kelleni fog, hiszen ezért kaptam ezt a sok erőt, hogy segítsek... Bár Shane-Silas szerint nem, de ki tudom játszani. Mindenkit ki lehet, még egy kétezer éves boszorkány-vámpírt is. Lexi hangja visszaránt. Egy pillanatra zavartan pislogok rá, mert nem tudom, hogy mondott-e valamit, vagy nem...
- Lexi igazán kedves vagy... De ha nincs nálad a gyógyír, akkor nem tudom, miben segíthetnél... Varázsolni csak én tudok, és nem akarom, hogy bárki tudjon róla. Paranoiás lettem, senkiben sem bízhatok... Senkinek nem mondhatok semmit, mert Silas mindenhol ott van. Nem akarlak bajba sodorni! - Suttogom a szavaimat olyan halkan, hogy csak Lexi hallja a vámpírhallásával. Paranoiás vagyok, félek kimozdulni, de most muszáj volt. Ki kellett jönnöm, mert a négy fal megőrjít. Menekülök és bujkálok Silas elől, de bosszút állok rajta. Megszerzem a gyógyírt, Elenának adom, és onnan használhatatlanná válik... Ahogy én is. Közben automatikusan indulok a kávézóhoz, és ha odaértünk leülök, s a pincér jön is. Én tejeskávét kérek, és egy pohár vizet.
- Meghalt a nagyim, majd anyám olyanná vált, mint te... Mad a szellemek ismét elvették a mágiámat... Viszont most erősebb lettem mint valaha, és senki nem képes ártani nekem - Mosolyodom el, de mosolyom többet rejt, valami fölém emelkedő erő ez, és nem akarom, hogy bárki lássa, hogy pillanatok alatt képes maga alá temetni. Azt akarom, hogy mindenki azt higgye, tudom uralni. - De nem akarlak fárasztani a boszidumámmal, mesélj te... Stefan? Róla rég nem hallottam.. - Terelem a témát, ehhez legalább értek. Színészkedni tudok, bár Lexi vámpír, és ismeri az embereket, most inkább a gondolataimat szeretném terelni...
szavak: 415 zene: Dark Paradise megjegyzés: Átírom, ha kell! Embarassedcredit: ♥️
Vissza az elejére Go down
Lexi Branson

Lexi Branson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : ϟ Mystic Falls
» foglalkozás : ϟ elfoglalom én magam
» avatar : ϟ Arielle Kebbel

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyHétf. Nov. 04, 2013 10:03 pm


Bonnie + Lexi

Meglepő dolog a fülembe, érdekes, hogy Elena kikapcsolta az érzelmeit azok után, ami történt Stefannal. Ott voltam, igaz, csak szellemként, de láttak és hallottak engem. Stefan akkoriban nagyon rossz időszakon ment keresztül… és Elena volt az, aki segíteni akart neki, bármi áron. Most pedig ő az, akinek segítségre lenne szüksége, viszont nagyon jól megtapasztalhattam az érzelmek nélküli vámpírok cselekedeteit két Salvatore mellett majdnem egy évszázad alatt. Azt gondolák, hogy úgy minden jó lesz, ha egyszerűen eldobják maguktól az érzelmeket és úgy élik tovább az életüket, hogy senki nem érdekli őket. Valójában én nem tudom mi ebben a jó. Talán azért, mert én még sosem voltam ilyen helyzetben.
Meglepődötten vonom fel a szemöldököm, és rögtön úgy érzem, segítenem kell neki. Igaz, nem annyira ismerem Elenát, mint például Stefant, de annyit biztosan állíthatok, hogy ez nem neki való. A Túlvilágról elég sokszor láttam, hogy mennyire szenved az érzéseitől, de nem az a megoldás, hogy kikapcsolja azokat. Elena erős lány. Biztos vagyok benne, hogy le tudná küzdeni, túl tudna lépni. Csak bíznia kell magában.
Nem hallottam. Mégis miért tette ezt? – értetlenül kérdezem egykori megmentőmet, egyszerűen nem tudtam megérteni.
Csak azon tud járni a fejem, hogy Elena mennyire nem ezt érdemli. Tudom, hogy mindig jót akart mindenkinek, és habár ez néha nem úgy sült el, ahogyan azt ő gondolta, mégis látszott a színtiszta jóindulat, és… az ilyen embereknek nem kell hagyni, hogy elszálljanak. Szeretnék segíteni, viszont tisztában vagyok benne, hogy a lány mennyire makacs tud lenni, és… talán jobb, ha ebbe nem ütöm bele az orrom, főleg, hogy Damonnel elég közeli kapcsolatban van… félő, hogy kiderülne egy s más, miközben segíteni próbálok.
Kedves vagy, de tudod ezek a dolgok olyan dolgok, amiben még te sem tudnál segíteni Lexi... Érzem, hogy valami van e mögött a mondat mögött. Bonnie rejteget valamit, s nem akarja, hogy árki is segítsen neki. Ezt nem hagyhatom annyiban. Végtére is, én vagyok Lexi Branson. Mindenről tudnom kell.
Nekem nyugodtan elmondhatod, ha ezzel segíteni tudok a terhen. – háromszáz év alatt remekül ki tudtam ismerni az embereket, és azt kell, hogy mondjam, az mindenkin segít, ha beszél. Néha az a legnagyobb segítség, ha valaki kiöntheti a lelkét.
- Igazad van. – mosolyogva indultam utána a kávézó felé, majd amikor odaértünk, leültem egy közeli asztalhoz, a pincért várva.
- Mesélj. Mi történt veled, mióta nem láttalak? – kíváncsian pillantottam rá, miközben az immár a rendelést váró pincér felé fordulva kértem egy kapucsínót.

¤ words: 397 ¤ music: --- ¤ notes: Sorry. Embarassed
Vissza az elejére Go down
Bonnie.Bennett

Bonnie.Bennett
Take care, cuz' I'm a(n)...
Ghost
» lakhely : →Mystic Falls
» foglalkozás : →See my friends, on the other side...
» avatar : →Kat Graham ♥

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptySzer. Okt. 16, 2013 11:35 am

Lexi & Bonnie


De ez a legkisebb problémám, hiszen itt van Silas, aki bevéve a gyógyírt meg akar halni, melyben örömmel segítek is neki, de beszélnem kell Quetsiyah-val. Tudnom kell a gyógyír receptjét, tudnom kell... Mielőtt még Silas bevehetné. Mielőtt még rájöhetne, hogy mit forgatok a fejemben. Le kell bontanom a falat. A háromszög belsejében csak, de meg kell tennem. Gondolataim távol járnak, s már tudom is, hogy mit kell tennem. Tudom, hogy ez a helyes, és így mindenki jól jár. Silas meghal... Elena ember lehet.
- Megvagyok, csak tudod rengeteg a dolgom mostanság... Nem tudom, mennyit hallottál, de Elena félredobta az emberségét... - Mesélem el neki, hogy mi történt, azt hiszem ők jóban voltak Elenával, és Stefan. Vele is rég beszéltem.
Most jövök rá igazán arra, hogy a Silas ellen szövögetett terveim mennyire elzártak a külvilágtól. Hogy nincs emberi kapcsolatom senkivel, hogy csak hazamegyek, és alig mozdulok ki. Még apámmal is alig beszélek. Elzárkóztam. De valahol ez szerintem érthető is. Elegem van abból, hogy mindig én húzom a rövidebbet. A Nagyi, anya, Jeremy... Mindent elvesztettem már, apám pedig képtelen megérteni engem. azt hiszi, hogy bolond vagyok, nem mondja, de érzem.
Nem találok senkit, aki megértene, s kicsit úgy érzem, úgy éreztem, hogy a Nagyi halála után elvesztettem önmagam. Utána pedig jöttek a bosszúálló szellemek, s mintha megint elvesztettem volna. Shane segített, hogy visszatérhessek, megtanított, hogy a szellemek nem uralhatnak engem többé, és ezért hálás vagyok neki.
- Kedves vagy, de tudod ezek a dolgok olyan dolgok, amiben még te sem tudnál segíteni Lexi... - Utasítom el a segítségét, mert tényleg nem tud segíteni. Mindemellett nem is akarom, hogy segítsen. Nem akarok senkit sem belekeverni, nem akarom, hogy bárkinek baja essen.
- Gondoltam kiszellőztetem a fejem, ahhoz pedig egy kávé is dukál nem igaz? - Kérdezem, majd megindulok a pár száz méterre lévő kávézó irányába. Ha akar velem tart... Mindeközben a kirakatokat szemlélem, bár nem látok semmi olyat, ami tetszene...
Vissza az elejére Go down
Lexi Branson

Lexi Branson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : ϟ Mystic Falls
» foglalkozás : ϟ elfoglalom én magam
» avatar : ϟ Arielle Kebbel

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptySzer. Szept. 25, 2013 7:28 pm


Bonnie + Lexi

Még mindig rettentő nagy hála él bennem Bonnie iránt azért, amit az érdekemben… Stefan érdekében. Bár vele még nem sokra mentem, de rajta vagyok az ügyön. Valahogy meg kell találnia a boldogságát, ha kell, akkor Elena nélkül is. Igen, a lány bizonytalansága a két testvér közötti érzelmei engem is azzal tölt meg, fogalmam sincs, hogy végül hogyan fog dönteni, de valamilyen szinten Stefant is fel kéne készíteni arra, hogy esetleg nem őt választja. Ez is benne van a pakliban, az esélye 50 százalék. De egy biztos… ha ez bekövetkezik, én mellette leszek, bármi áron.
Jól vagyok, köszönöm. És te? Jó látni téged újra. – kedvesen mosolygok rá, éreztetni szeretném vele, hogy még mindig nagyon hálás vagyok neki azért, mert segített neki, de szerintem ezt magától is tudja. Nyilvánvaló, hogy imádom őt a segítségéért, a nagylelkűségéért, ezt mindenki leszűrheti, aki ismer. Nem vagyok bunkó, természetes, hogy ezek után bármit megteszek neki, amit csak kér.
Tudod… még mindig nagyon-nagyon hálás vagyok neked azért, amit tettél… ezért ha van valami kérésed, vagy akármi, amiben szükség lehet rám, nyugodtan szólj, és segítek. Bármiben. – ajánlottam fel, széles mosollyal az arcomon. Tényleg komolyan gondoltam, nem csak az udvariasság miatt… hiszen egy több mint 300 éves vámpírnak miért számítana az udvariasság? Na jó, mondjuk nem vagyok egy túl bunkó ember, de azért… nem viselkedem úgy, mint a sima halandók. Jobban elengedem magam, nem stresszelek, és annyit iszok, amennyit akarok, mert azon kívül, hogy egy kicsit legyengít, nem árt.
Visszaemlékezve arra, hogy milyen volt emberként… szinte nem is emlékszem rá. De az biztos, hogy sokkal bonyolultabb volt, mint a vámpírlét. Az ételért akkoriban még keményen meg kellett dolgozni, az illem sokkal kötöttebb volt, mint most, és azok a ruhák… gyűlöltem. A földig érő, habos-babos ruhák sosem voltak az erősségeim, de azok… valami borzalmasak voltak. Kényelmetlen, irritáló, és rettentően szorított. Hála, hogy ez a divat nem maradt meg a huszonegyedik századra. Ezt sokkal jobban szeretem. Kényelmes, laza, de mégis csinos.
Mi járatban errefelé?

¤ words: 323 ¤ music: --- ¤ notes: Sajnálom, hogy ennyit késtem, és hogy ez ilyen béna lett, remélem legközelebb gyorsabb leszek :/
Vissza az elejére Go down
Bonnie.Bennett

Bonnie.Bennett
Take care, cuz' I'm a(n)...
Ghost
» lakhely : →Mystic Falls
» foglalkozás : →See my friends, on the other side...
» avatar : →Kat Graham ♥

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyCsüt. Aug. 29, 2013 8:08 am

Lexi & Bonnie


Ez az Elena nem az, akit gyerekkorom óta ismerek, a tekintete rideg és semmi nem emlékeztet arra a lányra többé. Csak egy vámpír egy régi barátnőm arcával, és néha fel akarom adni a reményt, hogy ő még itt van benn valahol, mert a tettei, és a viselkedése arra késztet hogy ne foglalkozzak vele többé. Egy részem így látja, viszont milyen barát lennék én akkor?
A válasz az, hogy pocsék. Egykedvűen csóválom meg a fejem, majd rájövök, hogy órák óta bámulok egy mélybordó nyakba kötős felsőt a kirakatban. Továbbindulok, és véletlenül nekimegyek egy lánynak.
- Ne haragudj! - Mondom lehajtott fejjel, majd továbbsietek, igazából céltalanul, de majdcsak találok valami elfoglaltságot. Mondjuk tudom, mi lesz, hiszen Shane megint jön, hogy tovább tanítson a kinyilvánításra, és ezt várom. Tetszik az új erő, tetszik, hogy senki nem szólhat bele abba, mit teszek és mit nem.
Menet közben bemegyek a kedvenc kávézómba, ahol veszek magamnak egy csokis cappuccino-t, valahogy erre szükségem van most. Élvezettel kortyolgatom, miután megkaptam az átlátszó három decis poharat, melybe szívószálat is kérek, hogy tovább folytathassam az utam. Azt hiszem elég volt mára a nosztalgiázásból, hazafelé veszem az irányt, mikor meglátok valakit. Egy ismerős arc, szőke hajkorona, széles mosoly. Lexi. Én mentettem meg őt a túlvilágtól, visszahoztam, hogy Stefan mellett lehessen.
- Szia Lexi, hogy vagy? - Kérdezem mosollyal az arcomon. Ő az egyik olyan vámpír, akit szintén kedvelek, soha nem ártott nekem, bár nem is ismertem, most mégis, mintha ezer éve ismerném...


A hozzászólást Bonnie Bennett összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 16, 2013 10:59 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Lexi Branson

Lexi Branson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : ϟ Mystic Falls
» foglalkozás : ϟ elfoglalom én magam
» avatar : ϟ Arielle Kebbel

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyHétf. Aug. 26, 2013 11:16 am


Bonnie + Lexi

Hihetetlen, hogy nem tudok túllépni... Nem tudom magam mögött hagyni a múltat, és úgy élni az újabb napokat, mint ahogy ezelőtt tettem. De egyszerűen képtelen vagyok.
Minek is tettem azt, amit? Egy ágyba bújni azzal, akiről soha nem gondoltam volna, hogy összekavarodunk? Damonnel? Ugyan már... Szánalmas vagyok. Az első adandó alkalommal boldogan ugrottam az ágyába... de megbántam. Nem azt mondom, hogy nem volt jó, mert... akkor hazudnék, ráadásul nagyot. De... még mindig csak döbbenten állok a dolgok előtt. Dolgok, amiken nem tudok változtatni. Az érzelmi kötődésem iránta.
Egyre csak az jár a fejemben, hogy miért pont ő? Aki modortalan, aki egy igazi tapló, aki nem foglalkozik mással, csak neki jó legyen. Talán én kezelem rosszul a helyzetet. Már rég túl kellett volna lépnem, mert biztos vagyok benne, hogy ő is ezt tette. Csak egyetlen egy alkalomra kellettem neki, mert ez ő. Ha azt, akit akar, nem kaphatja meg, akkor úgy okoz magának örömet, hogy más nőkkel hancúrozik, esetleg lecsapolja őket.
De mindezen utálatos dolgok ellenére sem tudom utálni. Egyszerűen... nem megy. Próbálom magammal is elhitetni, hogy nem helyes az, amit csinálok, de... kit akarok áltatni? Nem megy.
Mostanában még az utcára is félve lépek ki, mert félő, hogy összefutok Damonnel. Paranoiás vagyok, azt hiszem, amin változtatni fogok. Nem fogom hagyni, hogy az egész életemet tönkretegye egy férfi, igenis nem fogom neki mutatni, hogy nélküle is remekül megvagyok!
Határozottságom nem tudom meddig fog tartani, de ha már így alakult, kihasználom, és sétálok egyet, szívok friss levegőt.
A sétálóutca felé veszem az irányt, annak reményében, hogy sikerül lenyugodnom, és újra visszarázódni a normális kerékvágásba. Igen, ezt fogom tenni, visszarázódok.
Ismerős arc közeledik felém, és szinte azonnal felismerem azt, akinek köszönhetem, hogy most itt vagyok. Mosoly kúszik a szám szélébe, így köszönöm Bonnie-nak. - Szia, Bonnie. - elképesztő, hogy egy boszorkány mennyi mindenre képes. Azt hittem én már örökre a túlvilágon maradok, hogy soha többé nem találkozhatok senkivel. Se Stefan, se senki. De mégis itt vagyok, és azt hiszem több port kevertem magamnak, mint eddig egész életemben.

¤ words: 327 ¤ music: --- ¤ notes: Nem nagy szám, de remélem olvasható. Razz
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyPént. Aug. 23, 2013 10:28 pm


Cornelia & Nathalia



Félek...
Félek, hogy ez csak egy ócska vicc. Vérfarkas? Annyira hihetetlen számomra. Magamban keresem a hibát... vajon miért nem hiszek neki? De... ezt senki nem hinné el... vagy de? Vajon a többi ember mit szólna, ha valaki azt mondaná nekik, hogy ő egy vérfarkas? Kinevetnék? Elküldenék? Vagy... elhinnék?
Nati... Uram atyám, mennyire furcsa ezt újra hallani! Utoljára a nevelő szüleim hívtak így... igen, akkor még minden rendben volt. Lehet, hogy hülyeség, de szívmelengető újra ezt hallani... mintha valaki még mindig szeretne... mintha még mindig lenne valaki nekem ezen a világon, aki számít. Aki nem akar elhanyagolni. Mindenesetre rettentően jól esik, és egy kicsit lenyugtatja bennem a kedélyeket.
Pár pillanat alatt annyi minden történik... Cornelia már itt sincs, de a kezemben pedig egy kissé gyűrött blokk van, rajta egy telefonszámmal. Ami az övé. Ami azt jelenti, hogy bármikor fel tudom hívni, és bármikor megkérhetem, hogy bizonyítson.
- Szia... - suttogom halkan, tulajdonképpen a semmibe, mivel Cornelia olyan gyorsan eltűnt, hogy időm sem volt megszólalni.
Nem tudom, elég erős vagyok-e ehhez... Mármint... vérfarkas? Teljesen hihetetlenül hangzik. De mi van akkor, ha igaz? Ha Cornelia igazat mondott végig, én pedig majdnem leharaptam a fejét is.
Vajon mikor lesz elég lelkierőm ahhoz, hogy felhívjam? Az akaraterőből nincs hiány, akár most rögtön is felhívnám, de... félek, hogy valami olyasmit fogok látni, amit nem szeretnék...
Az én életemből eddig kimaradtak a természetfeletti dolgok. Még tán mesékből is csak egyet-kettőt hallottam, amire már nem is emlékszem, mert régen volt. Sosem gondolkoztam a várfarkasokon, vagy a hozzá hasonló dolgokon, mint például a vámpírok, vagy ilyesmik. Nem néztem ilyen típusú filmet, és a természetfeletti világra épülő könyveket is kihagytam, szóval... semmi. Semmit nem tudok róluk. Vajon tényleg léteznek?
Még mindig letaglózva állok egy helyben, és meredten bámulok abba az irányba, amerre a testvérem - már ha ő az - ment. A kezemben tartott kis cetlit mélyen elrejtem a zsebembe, mintha valami fontos ereklye lenne, amit nem szabad senkinek mutogatni, hanem vigyázni kell rá, nehogy baja essék. Lassan, nagyokat lélegezve indulok haza, hogy végiggondoljam ezt az egészet. Azt hiszem egyhamar nem fogok végezni...
» words: kevéés « || »music: --- « || » notes: Bocsi a minőségért. :S Köszönöm a játékot, szintén élveztem. ♥ «

Játék vége!
Játéktér szabad!
Vissza az elejére Go down
Cornelia S. Miller

Cornelia S. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : klaus közelében ×
» foglalkozás : pincérnő ×
» avatar : tatiana maslany ×

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptySzer. Aug. 14, 2013 8:46 pm


Nathalia & Cornelia


Csalódás. Ez járja át a szívemet most. Tudtam, hogy nem lett volna szabad akár egy pillanatra is elhinnem, hogy ez a lány, Nathalia tényleg a testvérem. Meg akartam óvni magam egy újabb csalódástól, erre tessék… ez a vége. A reakciójából ítélve fogalma sincs a természetfeletti lényekről, így a vérfarkasokról sem, ő meg pláne nem egy közülük. Hogyan reagált volna, ha azt is elmondom neki, hogy csak félig vagyok farkas és… félig vámpír. Ja, emellett pedig kötősöm Klaushoz, ergo mindent meg kell tennem, amit parancsol nekem, akkor is ha nem akarom. Nem mintha bánnám… Klaus úgysem kérne tőlem olyat, amit nagyon nem akarok, például… hogy bántsak valakit, akit szeretek. Legalábbis nagyon remélem. Ha mégis… akkor megtalálnám a módját annak, hogy megszüntessem a kötődést, bármennyire is nem akarom. Bizonyos értelemben jó, hogy kötősöm valakihez. Így… megvan bennem az az érzés, hogy tartozom valakihez, attól függetlenül, hogy a kapcsolatunk nem feltétlenül érzelmi alapokon nyugszik.
Bántsak valakit, akit szeretek.  Tartozom valakihez. Kapcsolat. Ezekről a szavakról mostanában egyetlen ember jut eszembe és… az nem Klaus. Jeremy. Már amikor találkoztunk, akkor tudtam, hogy ami kettőnk között van, az valami erős dolog. Nagyon erős. Olyasmit érzek iránta, amit még soha nem éreztem senki iránt. Oké… egyszer. Talán. A barátom iránt, akit… én magam öltem meg, mert meg akart erőszakolni az erdő közepén. Részegen. Én nem azt mondom, hogy amit tenni akart, az nem rossz, csakhogy… ezért nem jár halál.
Nem is foglalkozom azokkal a dolgokkal, amiket Nati – már ha hívhatom így – a fejemhez vág. Valószínűleg én is ugyanígy fel lennék háborodva és össze lennék zavarodva, ha az a valaki, akit a testvéremnek hiszek, azt mondaná, hogy vérfarkas… aztán meg azt, hogyha tényleg rokonok vagyunk, akkor én magam is az vagyok. – Nati… – mély levegőt veszek, mielőtt folytatom a mondatot, remélve, hogy őt is le tudom nyugtatni egy kicsit azzal, hogy én nyugodtan viselkedek – Kérlek… nyugodj meg. Be tudom bizonyítani. – a táskámban kezdek kutakodni és kiveszek egy blokkot, meg egy tollat, majd gyorsan ráírom a telefonszámom. – Ha gondolod… hívj fel, ha készen állsz és bizonyítom. Nem vagyok bolond. A szíved mélyén te is érzed, hogy nem hazudok. – elmosolyodok, ahogy odaadom neki a blokkot, rajta a telefonszámommal. – Remélem még találkozunk és… fényt derítünk az igazságra. Örülök a találkozónak. Szia! – sarkon fordulok és pár pillanatba telik csak, mire elhagyom a parkot. A torkomat szörnyen mardossa az éhség. Ideje lenne valami vacsora után néznem.


Játék vége!

Köszönöm, imádtam. :3
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyVas. Aug. 11, 2013 11:57 pm


Cornelia & Nathalia



Akárhányszor próbálom újra és újra felfogni a dolgokat, egyszerűen nem megy. 17 év után belecsöppenni egy új környezetbe, ahol a feltételes testvéremmel találkozok... ezt az ember nem tudja olyan hamar feldolgozni.
Azt hittem, nekem nem jut ki a családból. Hogy én már csak magamra maradtam, várva, hogy valaki mentsen meg a magányból. Erre tessék, a semmiből lett egy testvérem.
Felcsillant szemekkel nézek rá, amikor azt említi, hogy van egy mód arra, hogy rájöjjünk, testvérek vagyunk-e. Mindennél jobban szeretném tudni, és attól függetlenül, hogy nem is ismerjük egymást, biztos, hogy közelebb szeretnék kerülni hozzá. Amit a szüleink tettek, az egyáltalán nem az ő hibája, ebből kifolyólag pedig nem is tudok rá haragudni.
Kérdésére nem tudok válaszolni, mert rögtön folytatja, nekem pedig... az állam a földet súrolja. Ez a lány hülyének néz? Ezer százalék, hogy nem fogok bedőlni ilyen idióta hazugságnak, még akkor sem, ha a testvéremről van szó. Vajon miért gondolja azt, hogy ő vérfarkas? És... én is? Lehetetlenség! Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy vicc. Csak viccel.
-T... t.. tessék?! - teljesen kiakadtam. Nem tudom miért. Talán... igaz, amit mondott? A kérdésére ha nemmel válaszolnék, elég bizonytalan lennék. De mégis... vérfarkas? Ez hülyeség. -Figyelj... ha hülyíteni akarsz, akkor ajánlom, hogy ne tedd, mert nem szeretem. Nem fenyegetni akarlak, és semmi ilyesmi, de... ezt nem hiszem el. Talán van, aki ezt a fajta humort értékeli, de én nem tartozom közéjük. - az adrenalinszintem rögtön a magasba szökött, az idegesség elöntötte az agyamat, és egy percig nem foglalkoztam azzal, hogy milyen sértő dolgokat vágok a fejéhez. Viszont amint újra tudtam a saját agyammal gondolkodni, megbántam. Mi van akkor, ha elijesztem?
Összeszűkült szemmel hátráltam egy lépést, viszont nem voltam biztos abban, hogy el akarok menni. Itt hagyni a testvéremet? Az esélyt a családra?
Nem hagyhatom ezt ennyiben.
-Ha bebizonyítod, elhiszem.- egyik szemöldököm a magasba szökött, összefont karral, magabiztosan álltam előtte. Talán hülyeséget csinálok, de a jövőmért teszem. A családomért.
» words: ### « || »music: --- « || » notes: Muhaha. ♥ «
Vissza az elejére Go down
Cornelia S. Miller

Cornelia S. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : klaus közelében ×
» foglalkozás : pincérnő ×
» avatar : tatiana maslany ×

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyPént. Jún. 21, 2013 6:38 pm


Nathalia & Cornelia



És... ha a mi DNS mintánk egyezik? – a kérdése elgondolkodtat, nekem is ugyanez a gondolat motoszkál a fejemben, de a válaszról… fogalmam sincs. Mi van, ha tényleg testvérek vagyunk? Születésemtől fogva nem láttam ezt a lányt, nem ismerem, nem tudok róla semmit, pusztán azt hogy a szülei nevelőotthonba adták, ahogyan engem is. Soha nem látta, nem ismerte őket, ahogyan én sem. Nevelőszülőkhöz került, ahogyan én is. Tökéletesen hasonlítunk, minden érv amellett szól hogy rokonok vagyunk, de ott motoszkál az a gondolat a fejemben, hogy mi van ha mégse? Mennyi hasonlóság, mennyi párhuzam, mégis… tele vagyok kétségekkel, amikre választ kell kapnom, addig nem vagyok képes bízni az előttem lévő lányban, sőt… ha kiderül hogy vérrokonok vagyunk, akkor sem biztos hogy képes leszek rá.
Nem tudom milyen érzés, ha van egy testvérem… illetve mégis. A nevelőszüleimnél volt egy mostohatestvérem, de amíg nem tudtam hogy örökbe fogadtak úgy bántunk egymással mint az igazi testvérek. Sőt, mi több most is ugyanúgy viselkedünk egymással. Ő az egyetlen akire nem haragszok a „családomból”. Ahogy én sem, ő sem tudta hogy engem örökbe fogadtak, ugyanúgy meglepődött ahogy én és ha nem is mutatta ki, de ő volt az egyetlen, aki átérezte a fájdalmam, mikor kiderült az igazság. Ő az, aki a mai napig mellettem áll és támogat. Tudom hogy mindig számíthatok rá, még ha nem is mondogatja túl gyakran. Szavak nélkül is megértjük egymást és ez így helyes.
- Fogalmam sincs, mi lesz akkor. – ingatom a fejem csalódottan. Semmit nem tudok ezekről a dolgokról és ahogy sejtem Nathalia sem. Nem lesz így könnyű dolgunk.
Még sosem futottam össze eggyel sem. – mondatának hallatára mosolyra húzom a szám. Lehet hogy őrültnek néz, de ki nem kezdene el nevetni egy ilyen kijelentés hallatán, mikor az illető, akihez beszél nem ember? Szerintem mindenki hasonlóan reagálna.
- Hát… úgy hogy talán ez is egy módja annak hogy kiderítsük, rokonok vagyunk-e… – furán nézek rá, fogalmam sincs hogy közöljem vele hogy vérfarkas… voltam és hibrid lettem, hiszen fogalma sincs a természetfeletti lényekről, ahogyan az előző mondatában be is bizonyította. A helyében én eléggé… furcsán reagálnék ha valaki közölné velem hogy hékás… én épp vérfarkas vagyok és ha rokonok vagyunk, te is az vagy, csak eddig nem tudtál róla. – Sosem érezted, hogy valami… különlegesre vagy képes? Hogy esetleg több vagy mint egy átlag ember? – kezdem a bevezetőt, de fogalmam sincs hogyan folytassam, talán a legegyszerűbb megoldás az ha belevágok a dolgok közepébe… - Vérfarka vagyok Nathalia és ha rokonok vagyunk… te is az vagy. Így is fényt deríthetünk az igazságra. - bámulom idegesen a földet, mintha csak olyan érdekes lenne, miközben megállás nélkül dobolok a lábammal a földön. Vajon hogy reagál?
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyKedd Jún. 11, 2013 9:27 pm


Cornelia & Nathalia

Család... Ó, ha nekem lenne olyanom! Bár... Cornelia. Nem vagyok biztos a dolgokban, viszont a lelkesedésem mindennél nagyobb. Az érzés, hogy talán van egy rokonom, akit van lehetőségem megismerni, felbecsülhetetlen. Annyira még én sem fogtam fel ezt a dolgot, hiszen ezt emészteni kell. Azt hiszem nem csak nekem. Idő kell, hogy megértsem ezt az egészet. Olyan szokatlan érzés. Olyan felemelő a tudat, hogy rátaláltam egy családtagra, akiről egészen idáig nem is tudtam, Azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik.
Sosem volt testvérem semmilyen formában... legalábbis eddig azt hittem. Az egész eddigi életem egy hazugság volt. Azt hittem, hogy szerető családom van, akiktől megkapok mindent, amire egy tinédzsernek szüksége van. Nos, megkaptam. Mi több, sokkal többet kaptam, mint amire vágytam.
El voltam kényeztetve, most pedig belecsöppentem egy olyan életbe, ami szinte az ellentéte az előzőnek. Magamat kell eltartanom, csak magamra számíthatok. Ez pedig szokatlan számomra, de kezdem elfogadni. Valamiért nekem ez a sorsom. Ezt pedig el kell fogadnom, nincs mese. A szüleimnek biztos volt valami nyomós oka arra, hogy eldobjanak maguktól. Persze nem azt mondom, hogy jó arccal állok a dolgok elé, mert igazából nagyon nem. Mérges vagyok rájuk, bár... ez mit számít nekik?! Tesznek rám úgy, ahogy vagyok.
Ő sem ismeri a szüleit. Szemem rögtön izgatottan csillan meg, mert reménnyel tölt el ez az infó. Sokszor képzeltem már el, hogy mi lenne, ha találkoznék egy rokonommal. Nos, nem így képzeltem el. Most pedig, hogy itt ülök az állítólagos testvérem mellett, megijeszt az egész helyzet, de sosem voltam az a fajta lány, aki megfutamodik a gondok elől. Tulajdonképpen ez nem is gond... Ez csak egy jó jel, hogy talán jól alakulhat az életem további része. Család, szeretet... De ez még csak a jövő zenéje. Még semmi sem biztos.
-És... ha a mi DNS mintánk egyezik?- sosem voltam tisztában ezekkel a dolgokkal. Persze sokat tanulok, általában mindenből remekelek, viszont ilyesmit még sosem tanítottak nekem. Még csak nem is említettek ilyen dolgokat.
Természetfeletti lények? Kiskoromban elég sokat gondolkoztam rajtuk, de mindig arra jutottam, hogy ha léteznek is, én akkor is el fogom őket kerülni és remélem én is őket. De fogalmam sincs, hogy ez hogy jött ide. -Hát... nem tudom. Még sosem futottam össze eggyel sem. De ez hogy jött ide?- vontam össze a szemöldökömet, majd kérdőn néztem Corneliara. Fura volt ez a kérdés, de remélem, hogy nem valami őrülttel van dolgom. De ez a gondolat a találkozásunk óta először jutott eszembe.
» words: 394 « || »music: --- « || » notes: Muhaha. ♥ «
Vissza az elejére Go down
Cornelia S. Miller

Cornelia S. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : klaus közelében ×
» foglalkozás : pincérnő ×
» avatar : tatiana maslany ×

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyHétf. Jún. 03, 2013 3:11 pm


Nathalia & Cornelia



Hihetetlen, hogy alig pár napja beszéltem Jeremyvel a családomról, most pedig itt állok ezzel a lánnyal szemben, aki feltűnően hasonlít rám és még a családnevünk is ugyanaz. Még csak azt sem tudom, valóban meg akarom-e ismerni ezt a lányt, aki lehet hogy a testvérem. Lehet. Nem akarom beleélni magam, hisz az esély hogy így van… nos, a nullával egyenlő. Félek. Mi lesz ha kiderül hogy ő az elkényeztetett gyerek, akit nem adtak örökbe hanem a szülei(nk) nevelték fel? Akkor már tényleg semmi esélyük nem lenne kimagyarázni, hogy mégis miért adtak örökbe.
Hazudnék, ha azt mondanám egy cseppet sem lettem kíváncsi arra hogy milyen kapcsolat lehet köztem és az előttem lévő lány között. Az vagyok, világ életemben kíváncsi természet voltam és ez az évek során nemhogy alább hagyott volna, inkább erősödött. Viszont most szívem szerint faképnél hagynám Nathalia-t, mert még nem volt elég időm átgondolni azt sem, mi lenne ha megismerném az igazi szüleim, azon pedig végképp nem gondolkoztam, mit tennék ha kiderülne hogy van egy vérszerinti testvérem.
A mostohatesóm ugyan kiskoromtól kezdve ott volt nekem és annak ellenére, hogy nem közös szüleink voltak, mindig úgy számíthattunk egymásra, mint a normális testvérpárok – azoknak is tartottuk magunkat, ugyanis nem tudtunk arról, hogy engem örökbe fogadtak volna – azért mégiscsak más lehet ha az embernek olyan testvére van, akiről biztosan tudja hogy ugyanazok a szülei.
Sosem ismertem az igazi szüleimet. – ennek a mondatnak a hallatára megnyugodva fújom ki a levegőt. Gonoszság vagy sem, ha én nem ismerhettem a szüleimet, hát a testvérem se ismerje. Elvégre így igazságos… vagy nem? Ez lenne a normális gondolkodásmód, nem? Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, ha lenne bármi érzésem eziránt a lány iránt, biztos azt kívánnám, hogy ha már nekem nem, legalább neki lehessen normális, boldog élete egy szerető családban, de egyenlőre ő sem tobb számomra, mint holmi idegen, akivel az utcán futottam össze.
- Én sem ismertem őket. Rögtön születésem után örökbe adtak, aztán… mindezidáig nem is tudtam erről. – felelem neki, ám az én hangomban az érzelmeknek nyoma sincs ellentétben az övével. Én visszafogom magam és ahelyett a viselkedés helyett, amit ő produkál – fogadok legszívesebben bőgve a nyakamba ugrana - inkább megpróbálok józanul gondolkodni, kikászálódni a rózsaszín felhők közül és meggyőzni magam hogy mindez lehetetlen, csak a tündérmesékben fordulhat elő.
- Sosem tudtam meg hogy kik a szüleim. – ismétlem meg újra és látom hogy Nathalia-nak felcsillan a szeme, ezért kénytelen vagyok folytatni a gondolatmenetem – De ugye tudod, hogy ez inkább még lehetetlenebbé teszi hogy kiderítsük tényleg… rokonok vagyunk, mintsem előrébb viszi az ügyet? Mármint… így az orvosi tesztek kizárva, hiszen nem tudnánk kitől DNS mintát kérni. – ingatom meg a fejem és elhúzom a szám. Ez a helyzet tényleg lehetetlen. Mit lehetne tenni?
Csak egyetlen dologra tudok gondolni. Hogy benne is megvan-e a vérfarkas gén. Azonban erre nem merek csak úgy rákérdezni, mi van ha sosem hallott még róla és nem is a rokonom? Totális hülyének nézne, ezért inkább puhatolóznom kellene. – Mondd csak… hiszel a természetfeletti lényekben? Mármint… tudom hogy milyen ostobán hangzik a kérdés, de azért mégis…
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyHétf. Május 27, 2013 7:36 pm


Cornelia & Nathalia

The lost sister is in here. <3

Aligha hiszem el, hogy ez valami idióta átverés. Rögtön szemet szúrt az, hogy mennyire hasonlít rám. Ez az egész annyira valósnak tűnik, de mégis kételkedek egy kicsit abban, hogy ő tényleg az-e, akinek gondolom. Bár a megérzéseim általában nem tévesztenek meg. Remélem ez esetben sem hagynak cserben. Amióta megtudtam, hogy örökbe fogadtak, arról álmodok, hogy végre ismerjem meg az egyik vér szerinti rokonomat. Egy óriási hazugságban nőttem fel, mindvégig azt hittem, hogy azokkal az emberekkel vagyok körülvéve, akik a létezésem első perce óta ott vannak mellettem amikor baj van, segítenek nekem, amikor nem tudok dönteni. Végig azt hittem, hogy igazi rokonaim vannak. De mint kiderült, egyáltalán nem azok. Olyan emberek, akikről azt hittem, hogy tudom kik. De rá kell jönnöm, hogy tévedtem. Egyáltalán nem azok, akiknek mondták magukat.
Te nem lehetsz a testvérem. Magabiztos hangjától még a gyomrom is megremeg, ugyanis nem hagyhat elmenni anélkül, hogy tisztáznánk ezt az egészet. Muszáj tudnom, hogy van-e köztünk rokoni kapcsolat. Egyszerűen képtelen lennék úgy élni, hogy tudom, hogy van egy lehetőség, de hagytam elmenni.
-Kérlek... Csak legalább próbáljuk kitalálni mi ez az egész. Sosem ismertem az igazi szüleimet, a rokonaimat, csak adj egy esélyt nekem. -szavaim olyan érzelmekkel tele hagyták el a számat, mint talán még soha. Tele volt izgatottsággal és... félelemmel. Féltem. Féltem attól, hogy itt hagy. Attól, hogy még meg sem hallgat, csak totálisan hülyének néz. További szavai újabb kétségeket keltenek bennem, majd amikor elindul, és egyre jobban távolodik... Egy világ omlik bennem össze. Végre lenne egy esélyem arra, hogy rendes életet éljek, ahol van családom. Bár igaz, hogy egy család nem csak egy testvérből áll, de akkor is... ez számomra szinte felbecsülhetetlen. Néhány ember egyáltalán nem értékelné, ha csak egy testvére lenne. De számomra ez felér egy csodával.
Óriási megkönnyebbüléssel tölt el az, hogy mégis úgy dönt, hogy marad. A remény újra felgyullad bennem, talán túlságosan is, de nem tehetek róla. Az ember ilyen, amikor valamiben egy komoly esélyt lát.
Nagy sóhaj szökik ki belőlem, amikor újra mellém ér, és leül egy padra. Rögtön mellételepszek, majd felé fordulok, és a kérdésén komolyan agyalni kezdek. Hogyan tudnánk bizonyítani azt, hogy testvérek vagyunk? Ha a kinézet és a név már passzol, akkor egy dolog van még. A szülők. Bár tudom, hogy nekem olyanom nincs, de talán ha kiderülne, hogy őt sem a saját szülei nevelték, akkor hinne nekem. Elvégre ennyi véletlen már lehetetlenségnek tűnik.
Idegesen dobolok az ujjaimmal a térdemen, majd újra sóhajtok egyet, de ezúttal kisebbet, mint az előbb. -Oké... Szóval. Kik a szüleid?- kérdeztem izgatottan. Talán most kiderül az igazság. Talán van egy rokonom. Egy testvérem.
» words: 421 « || »music: --- « || » notes: Késtem. :$ «
Vissza az elejére Go down
Cornelia S. Miller

Cornelia S. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : klaus közelében ×
» foglalkozás : pincérnő ×
» avatar : tatiana maslany ×

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptySzomb. Ápr. 27, 2013 8:11 pm


Nathalia & Cornelia



A döbbenet leszögez, olyan mintha mozdulni is képtelen lennék. Lehet, hogy ő a testvérem, sőt... több, mint lehetséges. Végre megtudhatom milyenek a rokonaim - legalábbis a testvérem. Eddig is volt egy mostohatestvérem, de ő a bátyám volt. Mindig is vágytam egy húgra, akit megvédhetek. Bármit, tényleg bármit megtennék a családomért - az igaziért és azért is, amelyik örökbefogadott, bár ezt nem szívesen ismerem be, hisz egészen eddig titkolták, hogy nem az igazi gyermekük vagyok. Ha elmondták volna hamarabb talán nem éreznék ilyen elutasítást, makacsságot és ellenszenvet az irányukban. Talán már ismerném a szüleim és a valódi rokonaim. Talán két szerető családom lenne, bár bevallom, néha az az egy is sok volt.
Kettős érzelmek. Jelenleg ezek uralkodnak az elmém felett. Szeretnék visszamenni a nevelő szüleimhez, mert ott biztosságban érezhetném magam és gondoskodnának rólam, de a büszkeségem na meg az, hogy hibrid vagyok az utamba állnak. Hogy tudnék így hétköznapi életet élni? Előbb-utóbb feltűnne nekik hogy nem nagyon eszem és a torkomat mardosó éhséget inkább máshogy csillapítom...
Végignézek az előttem álló lányon, aki feltehetőleg a testvérem. A gondolat, hogy talán vérfarkas vagy tud-e egyáltalán a génről, amit örökölt és ami most is ott lapul a génjeiben arra várva hogy aktiválják, ha eddig még nem tette. Ha pedig vérfarkas, akkor minden egyes Teliholdkor át kell esnie a fájdalmon, amit az átváltozás okoz. Be kell számolnom neki Klausról, segítenem kell rajta.
Azonnal fejezd be! - korholom le magam gondolatban. Még az sem biztos, hogy a testvérem, de azonnal a természetfeletti dolgokról gondolkodok. Kezdi átvenni felettem a hatalmat, kezd eluralkodni és túlnőni rajtam. Még jó hogy nem esek neki azon nyomban az előttem álló lánynak.
- Te nem lehetsz a testvérem. - szólalok meg hirtelen, a hangom pedig olyan határozott, hogy azon még én magam is meglepődök. Nem lehet, hogy ő a testvérem. Ennyi idő után... nem teremhet csak úgy itt, az lehetetlen. Eddig sem ismertem a családom és képtelenség, hogy most rögtön, alig hogy tudomást szereztem róluk, már itt is van az egyik tagja.
- Már az első pillanattól fogva tudnom kellett volna. Túl könnyű lenne így egymásra találni. - törnek ki belőlem a szavak. Olyan, mintha nem is én beszélnék, hanem valami átvenné felettem az irányítást - ösztönök, talán? Szédülök, olyan mintha a lábam a földbe gyökerezett volna. Hogy lehetséges egyáltalán, hogy egy hibrid szédüljön?!
- Most ha megbocsátasz... - lépek el Nathalia elől és sietős léptekkel megindulok, azonban elbizonytalanodom. Mi van, ha mégis ő az? Egy esélyt megérdemel, hogy bizonyíthassa, hogy bizonyíthassuk, testvérek vagyunk.
Most mi a francot csináljak?! Ha tényleg ő a testvérem, életem végig bánnám hogy most elküldöm. Mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak egy kicsit. Meg kellene már látogatnom Klaust, hisz idejét sem tudom, mikor találkoztam vele utoljára, de a saját életemmel is foglalkoznom kell.
- Rendben. Nincs sok időm és nem is hiszem el, hogy csak így megtalálom a rég elveszett testvéremet... de rajta. Beszélgessünk. - az egyik pad felé sétálok és lassan leülök, helyet hagyva magam mellett Nathalia-nak.
- Hogy bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg azok vagyunk.. akinek gondoljuk egymást?
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyVas. Ápr. 21, 2013 8:44 pm


Cornelia & Nathalia

The lost sister is in here. <3

Semmit nem tudok az igazi családomról. Sosem beszéltek nekem róluk, sosem említették egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy örökbe fogadtak. De akkor is csak annyit mondtak, hogy miért engem választottak a tömérdek gyerek közül, akiknek nem volt családja. Nem hallottam róluk egy szót sem, most pedig itt vagyok, egy teljesen átlagos kisvárosban, és a valószínűleges testvéremmel beszélek. Mert a neve Cornelia Sutton Miller. Lehetetlennek hangzik, hogy ennyi év után pont most találjak rá egy olyan családtagomra, akiről idáig nem is tudtam, hogy létezik. Azt hiszem sok időbe fog telni, míg felfogom ezt az egészet. Nem is tudom, hogy milyen ő…
Makacs, kedves, ellenséges… annyiféle tulajdonság létezik, amelyek közül bármelyik igaz lehet rá. De én nem tudom. Nem ismerem őt, még sosem találkoztunk, nem tudom, hol nőtt fel, milyen körülmények között, hány éves, mikor született. Semmit. Az ég világon semmi információm nincs róla. Mindig is akartam egy testvért, de életem eddigi részében úgy voltam informálódva, hogy egyke vagyok. Nem tudom, milyen egy testvéri kapcsolat, nem együtt nőttünk fel.
Hihetetlen… Újra és újra végignézek a lányon, hátha ez csak egy véletlen egybeesés. De nem… annyira passzol minden. A név és a kinézetünk. Ez a kettő elég nyomós érv arra, hogy érezzem, hogy ez nem csak egy véletlen.
Az izgalmam nem múlik el, egyre inkább fokozódik, elvégre a 17 évig nem ismert feltételezhető testvéremmel állok szemben, akit még sosem láttam. Szóval, szerintem érthető az, hogy be vagyok zsongva.
Sokat jár az agyam a vér szerinti családomon, mióta megtudtam az igazat. Sokszor belegondoltam, hogy milyenek lehetnek ők. Fogalmam sincs, hogy miért adtak örökbe, talán csak egy nem kívánt terhesség gyümölcse vagyok, vagy teher voltam a vállukon… Fogalmam sincs. De gondolkoztam ám azon is, hogy milyen lehet egy testvér. Sokféle változatot hallottam már, leginkább filmekben. Voltak olyanok, akik mindig mindenen összevesztek, de ennek van a tökéletes ellentéte is: mindig, mindenben egyetértenek és segítik egymást. Sok változata van még, legalábbis én sokat láttam már, de nem tudom, hogy melyik igaz is belőle. Elvégre filmek… Sokszor olyanok vannak benne, ami a való életben nem létezik.
Minél hamarabb meg akarom ismerni Cornelia-t, de tudom, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet bepótolni azt a 17 évet, amit elmulasztottunk a szüleink hibájából. Nekem is és biztosan neki is idő kell arra, hogy nyissunk egymás felé. Gondolom ki kell alakulnia egy testvéri köteléknek, ami alapján megbízhatunk egymásban… Bár nem tudom, hogy ez valaha meg lesz-e. Elvégre 17 év az 17 év.
-Azt hiszem, lenne miről beszélgetnünk.- hangom döbbent, még mindig dermedten állok előtte, nem tudom mit kéne tennem. Tapasztalatlan vagyok ilyen téren, a nevelőszüleimnél is egyedüli gyerek voltam. Tehetetlenül fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, várom, hogy ő lépjen valamit, hátha ő bátrabban viselkedik. Alapjáraton határozott vagyok és mindig jól le tudom reagálni a dolgokat, de ez nekem is sok most. Fogalmam sincs mit kéne lépjek.
Aztán jönnek a rémképek… Mi van akkor, ha Cornelia egy olyan lány, aki hisztis, vagy nem törődik másokkal. Esetleg… nem is kíváncsi rám. Ha eddig nem voltam az élete része, most miért lenne rám szüksége. Valószínűleg csak felforgatnám az életét.
Teljesen belefeledkeztem a dolgokba, egyre több ilyen dolog jutott eszembe, egyre több érv, hogy miért is nem akarna engem megismerni. De akkor is… csak a testvére vagyok, vagyis szerintem. Csak érdeklődik irántam, legalább csak minimálisan. De ha mégsem… Akkor sem fogom annyiban hagyni. Meg kell őt ismernem, tudom kell, hogy milyen a testvérem.
» words: 555 « || »music: --- « || » notes: Nem tudok mit írni. :DD «
Vissza az elejére Go down
Cornelia S. Miller

Cornelia S. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : klaus közelében ×
» foglalkozás : pincérnő ×
» avatar : tatiana maslany ×

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptyPént. Ápr. 19, 2013 10:03 pm


Nathalia & Cornelia



Mióta megtudtam hogy örökbe fogadtak, megszállottan keresem a családomat, bár senkinek nem mondtam el, még Jeremynek sem, pedig biztos vagyok benne, hogy vele tudnék erről beszélgetni, de úgy érzem még nem állok rá készen. Ha mégsem találom meg a családom, akik anno lemondtak rólam és árvaházba dugtak először én magam akarom feldolgozni és csak azután szeretném tudatni másokkal.
Annyit tudok már biztosan, hogy apám és anyám után örököltem vezetéknevem, tehát őket is Millernek hívják. Azt is kiderítettem hogy van egy testvérem, aki szintén a Miller nevet viseli, ám sem azt nem tudom hol van, sem azt nem tudom hogy néz ki, hány éves és árvaházban van-e vagy nevelőszülőknél.
Fura, idegen ez a helyzet számomra. Eddig úgy tudtam igazi szerető családom van és most... kiderül hogy az élet, amit eddig éltem hazugság volt, de az ölembe pottyan a valódi életem, amiről eddig fogalmam sem volt. Becsapva érzem magam és úgy, mint akit hülyére vettek, nem bízom senkiben, kivéve Klausban és Jeremyben.
Klaus. A legegyszerűbb az lesz, ha az eszemre hallgatok és nem kutatok tovább, hanem elfogadom hogy ő maradt számomra az egyetlen családtag, a teremtőm, mesterem, apám helyettesítője. Ha ilyen könnyen menne... tapsikolnék és ugrálnék örömömben, de még hibridként is van olyanom, amit szívnek neveznek és ez az átkozott szerv nem bírja ki hogy ne avatkozzon bele az életembe. Törődés nélkül sokkal egyszerűbb lenne élni.
Gondolataimból csak akkor eszmélek fel, mikor már a parkban járok, ami azt jelenti hogy több tucat utcán sétáltam át anélkül, hogy odafigyeltem volna arra, mit csinálok. Ha most ember lennék, már régen halott lennék, csak kiélesedett érzékeimnek köszönhető, hogy még mindig élek.
Tőlem nem messze egy lány figyel fel rám. Szőke haja van és kék szemei, ezelőtt még sosem láttam, mégis ismerős valahonnan.
- Szia. Nem hinném. - vetem oda neki félvállról, majd indulnék is tovább Klaushoz, de mikor meghallom a nevét visszafordulok és érdeklődve nézek a szemébe. - Várj... azt mondtad, Miller?! Cornelia Sutton Miller vagyok. - ejtem ki lassan a szavakat és érzem ahogy a pulzusom a szívverésemmel együtt felgyorsul. Nem lehet...
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca EmptySzer. Ápr. 17, 2013 9:57 pm


Cornelia & Nathalia

The lost sister is in here. <3

Az iskolában szokás szerint tökéletesen teljesítek, van egy saját házam, amit fent tudok tartani, az életem tökéletesnek mondhatnám... de van, ami mégis hiányzik. Egy olyan dolog, amit nem lehet megvenni, amit nem lehet csak úgy hipp-hopp megszerezni. Ez pedig a család. Rettenetesen hiányzik az életemből a családom. Bár fogalmam sincs arról, hogy kik a vér szerinti szüleim, szükségem van valakire, aki minden hibám ellenére elfogad. Reménykedek benne, hogy egyszer nekem is lesznek olyan hozzátartozóim, akik szeretni fognak. Legyen ez egy pasi, egy barátnő,... esetleg egy testvér. Ki tudja, hogy milyen családtagjaim vannak a világon, ha a saját, igazi szüleimet sem ismerem.
A park felé menet ilyen gondolatok jártak a fejemben. Tényleg úgy éreztem, hogy egyedül vagyok. Nemrég tudtam meg, hogy örökbe fogadtak, eddig nem Mystic Fallsban éltem, csak ebben a városban születtem. Itt vettem lakást, ami nem túl nagy, elvégre egyedül vagyok, de nem is olyan kicsi. Pont jó számomra. Nincs sok ismerősöm itt, tulajdonképpen senki, mivel születésem óta nem jártam ebben a városban. Senkim nincs, akire támaszkodhatok, ha baj van, vagy csak ha szükségem van valakire.
A parkba érve rögtön kiválasztom a legszimpatikusabb padot, amire leülök, majd csendben nézelődöm, élvezem a nyugalmat, ami hatalmába vesz a fák és a tiszta égbolt láttán.
Hirtelen a szemem megakad egy lányon. Hosszú, világosszőke haj, kék szemek, középmagasság. Pont, mintha magamat látnám, csak egy ici-pici változtatással. Lelkemben a remény apró sugara villan fel, az izgatottság szinte hurrikánként söpör végig rajtam, és a meglepődöttségtől egy kicsit kimeresztem a szemem. Kissé feltűnően mérem végig a lányt, majd habozás nélkül pattanok fel a helyemről. Van remény. Talán nem kell családtag nélkül leélnem az életemet. Talán most találtam valakit, akire úgy tekinthetek, mint egy vérbeli rokonra.
Oké, talán lehet, hogy kicsit túlpörögtem. lehet, hogy ez az egész csak egy véletlen, lehet, hogy semmi közünk nincs egymáshoz. De ezt leghamarabb úgy tudom meg, ha odamegyek és megkérdezem.
Lassan kezdek felé sétálni, lépéseimből a bizonytalanságot lehet észrevenni, de végül csak odaérek. Idegesen csengő hanggal szólítom meg a lányt. -Szia...Esetleg nem ismerjük egymást? Nathalia Miller vagyok.- mondom, és egyre jobban reménykedem abba, hogy hasonlítson a nevünk. Annyira jó lenne, ha lenne igazi családom!
» words: 348 « || »music: If I had you « || » notes: Sis ♥ «


A hozzászólást Nathalia E. Miller összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 19, 2013 10:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Katherine Pierce

Katherine Pierce
Take care, cuz' I'm a(n)...
Human
» lakhely : ☣ mystic falls, nothing (bad) ever happens here
» foglalkozás : ☣ psychotic bitch
» avatar : ☣ nina dobrev

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Sétálóutca   Sétálóutca EmptySzer. Ápr. 17, 2013 8:47 pm

***
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

Take care, cuz' I'm a(n)...

Sétálóutca Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Sétálóutca Empty

Vissza az elejére Go down
 

Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Love Bites R.P.G. :: Mystic Falls :: Város szívében-