Damon után futottam vámpírsebességgel. Fogalmam sem volt, hogy hova tartunk, de követtem őt, csak tudja mit csinál. Halk kuncogást hallok az előttem rohanó vámpír felől. Na ez vajon mit röhög? Nem kérdeztem meg tőle, inkább csak hülyének néztem. Tovább suhanunk a füves területen, mikor azon kapom magam, hogy majdnem Damonnek megyek. Óriásit 'fékezek', majd egy csöppet előreesek. De mielőtt nekimentem volna Damonnak, ő újból elindult. Gyorsan felpattanok, majd újból futásnak eredek. Futás közben Damonhoz intézem a szavaimat.
-Hé, Damon ez meg mi a franc volt? Majdnem neked mentem és találkoztam a földdel!-kiabáltam neki idegesen. Mivel válasz nem jött, szemforgatva állok meg Damon után. Körbenézek és akkor veszem észre, hogy a tóparton vagyunk. Újból körbenézek és nem látok semmilyen Stefant sehol.
-Damon biztos hogy itt kéne lenniük?-kérdeztem kétségbeesetten. Lehuppantam Damon mellé a fűbe és hozzá hasonlóan én is a vizet kezdtem el kémlelni. A nap sugarai tükröződtek a víz feszinén. Nagyon szép volt, de valami nem hagyott nyugodni. Méghozzá Stefan. Azt hittem, hogy tényleg ott lesznek, ahol Damon gondolta. Nagyot sóhajtottam, majd a hátamra feküdtem. A mellettem üldögélő Damonre néztem, aki elég savanyú tekintettel nézett maga elé. Még sosem láttam őt ennyire elkeseredni, ezért rögtön visszamásztam ülőhelyzetbe és rákérdeztem.
-Damon minden oké? Miért vágsz olyan fejet, mint aki citromba harapott?-kérdeztem. Lehet, hogy idióta kérdés volt, mivel nem találtuk meg Stefant (ami miatt még mindig mardosott belülről az aggódás és a félelem), de akkor is muszáj voltam feltenni neki ezt a kérdést. Féltő szemekkel néztem rá, mivel Damon sosem szokta kimutatni az érzéseit. Aggódva vártam a válaszát. Vicces, hogy mióta újra itt vagyok, csak aggódok.
Hirtelen ötlettől vezérelve a kezembe vettem néhány kavicsot és megpróbáltam kacsázni vele. Természetesen nem sikerült. Újabb adag követ markoltam fel, majd Damon felé nyújtottam. Egyrészt el akartam terelni a figyelmét, bármi is legyen a baja, másrészt az enyémet is el akartam terelni. Túl sok gondolat száguldozott az agyamban Stefanról, Damonról és még sok mindenről. Újra megpróbáltam dobni egy követ, de megint nem sikerült. Sóhajtottam egyet, majd hátradőltem a hideg fűben.

A fák között száguldozom, Lexi mögöttem suhan, és vigyorognom kell, mert eszembe jut mit ügyeskedett Stefan szobájában. Halkan felkuncogok, és meglep engem is ez a reakció, de örülök, hogy sikerült a szőkeségnek elterelnie a figyelmemet az élet nehézségeiről, és a gondokról, amit kísértenek az utóbbi időben. Felszabadultnak érzem magam, ahogy szelem a levegőt, lábam alig érinti a talajt, és mosolygok, mint egy idióta. De mivel a sors nem igazán kedvel, különösen mostanában, a sötétség megérkezik, elárasztja az elmém, megfertőzi a gondolataim, és azon kapom magam, hogy fejemben pörögnek az események, méghozzá visszafelé, és a nappaliban találom magam, az öcsémmel beszélgetek, aztán ő egyszer csak a földre rogy, és arcán látom a szenvedését, ettől pedig összerezzenek, és megtorpanok. Szerencsére időben észbe kapok, és még azelőtt tovább indulnék, mielőtt a vámpírnő belém ütközne. Azon merengek, vajon látta-e, hogy megálltam, és hogy mit gondolhat, miért tettem. Viszont igazából nem érdekel. Talán hihette azt is, hogy a levegőbe szagolok, vagy nyomokat keresek, de nem számít. A lényeg, hogy tovább haladjunk, és kiderítsük, mit csinál ez a jómadár, és azt a valamit hol műveli.
Volt egy érzésem, hogy a tónál majd megtaláljuk, elvégre itt kezdődött minden. Tudom, hogy itt egyszer már véget akart vetni az életének, és Elena akadályozta meg, de mi van, ha most nem ér ide időben, vagy egyáltalán nem is tudja, hogy mit tervez a szívszerelme? Ezért vagyunk itt mi. Lefékezek, elvégre nem akarok belegázolni a vízbe, és körülnézek gyorsan. Már kivilágosodott, csaknem beköszöntött a reggel, a nap csaknem az ég közepén ékeskedik, de rajtunk kívül nincs itt senki. Stefannak semmi nyoma, sem Elenának, vagy másnak, de még szénné égett testet sem látok, vagy hamut. Mégis elönt egy furcsa érzés, a torkomat szorongatja, és mindent olyan furcsán kezdek el látni, mintha láz gyötörne. Úgy érzem magam, mint mikor Tyler átkozott Lockwood belém mélyesztette a fogait. Valójában fizikailag semmi bajom, le kell ülnöm, és meg is teszem, bár kissé ügyetlen minden mozdulatom. Lehuppanok a fűbe, a tó vizét szemlélem, és minden megszűnik létezni, csak ez a különös, szívszorító érzés van, ami miatt késztetést érzek, hogy átdöfjem a mellkasom egy karóval, vagy szembeköpjem magam.