kár egy ócska horror filmben a haldokló főhős előtt, előttem is úgy pörgött le az életem eddigi minden egyes fontos mozzanata, amikor az idegen férfi hirtelen előttem termett, csak úgy, a semmiből.
- Basszus - förmedtem rá, parázsló tekintettel. - A frászt hoztad rám! - Lihegem hevesen, majd óvatosan leugrom a kútról.
Bevallom kissé furcsának tűnik nekem ez az egész, hisz ahogy a férfi is mondta, ilyenkor errefelé szó szerint még a madár sem jár, de tudtom szerint a korabeli férfiak sem, hacsak ... basszus! A gondolatnak ideje sem volt átfutni, majd értelmeződni, mert azon nyomban, ahogy súrolta a tudatom legapróbb foszlányát, kezdtem pánikba esni.
- Ezentúl jobb lenne, ha figyelnél, kedves - köszörültem meg a torkomat szigorúan, remélve, hogy ezzel leplezem a testemet átjáró rémületet. Anno kiröhögtük a pedofilokat, de ebben a pillanatban tanúsíthatom, hogy abban az esetben, ha az ember egyedül fut össze egy ilyen őrült, aberrált szörnyeteggel, képtelen bármin is elnevetni magát. Voltaképpen a sírás az egyetlen dolog, ami az eszembe jutott, ebből is látszik, hogy képtelen vagyok megmenteni az irhámat, hisz a szó szerinti menekülés nem tartozik épp az erősségeim közé. Inkább bujkálok, rosszabbik esetben pedig megszököm, de nem futok, nem szaladok, de az biztos, hogy nem is adom meg magam, főleg nem egy ilyen öreg - mégis jóképű - férfinak.
- Vivian - böktem ki halkan, miután felmerült bennem az úgynevezett fordított pszichológia használatának lehetősége. Végül is, miért ne? - Mármint, a nevem Vivian - folytattam némi kedvességet imitálva, közben pedig megmarkoltam a nagypapa pipáját, s erősen szorítani kezdtem azt.
Úgy tartják, ha azt színleled, hogy te is azt szeretnéd, amit a másik akar, - az én esetemben - az ellenfél azt fogja hinni, hogy voltaképpen épp az ellenkezője a helyes, tehát nem fog megerőszakolni, vagy mégis. Mindegy. Sötét van, de nem vagyok teljesen vak, megjegyeztem az arcát, még az ostoba mimikáját is képes vagyok utánozni, az akcentusáról meg ne is beszéljünk. Szóval biztosíthatom, hogy óriási kárt kell majd megtérítenie.
- Eléggé bizarr ez a helyzet, te meg kurvára irtózatos vagy - hadartam, s levegőért kapálózva próbáltam hátrálni, de a szerencse ma sem volt hajlandó mellém szegülni, hisz a kútba ütköztem. Emellett ötven százalék az esélye annak, hogy idiótának nézek ki, s még nevetségesebb leszek akkor, ha majd kiderül, hogy szegény pára ártatlan, de apu folyton azt hajtogatja, hogy nem árt, ha kérdezünk. - Ugye nem vagy perverz, vagy valami izé? - Rebegtem.
Kezeimet ökölbe szorítottam, majd újra és újra végig mértem az előttem álló, furcsa férfit. Kétségtelen, hogy féltem, mi több, rettegtem tőle, de valamiért egyszerre valamiféle szelídség is lebegni kezdett lelki szemeim előtt. Mintha egyszerre volna tiszta, gáláns polgár, s kegyetlen sorozatgyilkos. A tekintete legalábbis erről uralkodott.

issza. Vissza akarok menni. Egyszerűen csak megnyomni egy gombot, ami visszatekeri vagy leállítja az időt, ami elnémítja a szüleimet, s ami oda teleportál, ahová menni szeretnék, ahová tartozom, mert nem Mystic Falls az a hely, ahol élnem kéne. Mystic Falls és az itteni, fura emberek mindennek ellene vannak, amit szeretek, s amit szeretek határozottan ellenzi ezt az Isten háta mögötti helyet. Utálom. Utálom itt és utálom máshol is, ami távol van tőle.
Kértem. Könyörögtem. Sírtam, majd hisztiztem, de a szüleim folyton elutasítottak, nemet mondtak, s azzal érveltek, hogy túl fiatal vagyok még, képtelen vagyok az önállóságra, na meg, hogy nem rombolhatjuk szét a családunkat egy tinédzser szerelem miatt. Család? Amíg nem tudják, hogy mennyire fontos szerepet tölt be a szerelem a tinédzserek életében, a család fogalmát sem fogják megérteni. Mellesleg ez sokkal több, mint egy futó kaland ... ez extázis. Különösebben nem foglalkoztatja őket - mármint a szüleimet -, hogy mivel űzöm az időmet, de a vénájukba ivódott a sok őrült eszme, így minimum bezárnának egy tölgyfába, ha rájönnének, hogy az extázis rám talált. Azt hiszem van is egy mondás, csak abban Mohamed a főszereplő. Szóval, ha nem mehetek vissza, online rendelem meg a mámort.
Kezeimmel elsöpörtem magam elől a faágakat, miközben komótosan ledöcögtem a dombon. Keresem a megfelelő rejtekhelyet, mivel amíg anyu nem talál új munkát - félreértés ne essék, nem rúgták ki, csak elköltöztünk -, mondhatni huszonnégy órás felügyelet alatt állok, így evidens, hogy nincs alkalmam ... khm, ellazulni. Azonban ez az elhagyatott tisztás, s a közepén pihenő kút ideális, mi több, a tökéletes hely számomra - nem csak menedék, hanem csöndes kis zúg is, ahol még apám fölényes hangja sem állíthat meg. Voltaképpen semmi, de tényleg semmi nem szabhat határt már, itt nem, biztosan nem. Emellett köztudott, hogy a határok amúgy is azért vannak, hogy valaki átszáguldjon rajtuk, épp ezért kezdtem el lázadni az elején, de mivel hiábavaló volt úgy döntöttem, hogy más módszerhez folyamodok. Csöndes szembeszegülésnek nevezem. Ironikus.
Időközben zsebem mélyéről előkotorásztam egy öngyújtót, s meggyújtottam a pipámat - a nagypapa ajándéka, állítólag képes megvédeni az éjszaka szörnyeitől. Nos, úgy vélem ez sokkal ironikusabb, mint a néma taktikám. Mindegy. Mindannyian tudjuk, hogy a nagypapa nem az eszéről volt híres, s az egyedüllét néha kezdett az agyára menni, ergo hallucinált a vénember, de hitt a Mennyországban, ezért a hite el is repítette oda, ez kétségtelen. Úgy érzem néha néz, figyel valahonnan. Akárcsak most, mindig ezt teszi. Kétlem, hogy büszke rám, de megnyugtat a tény, hogy már nem tud beköpni.
Beleszívtam a kopott pipába, kifújtam a füstöt, majd lassan lehunytam a szemeimet. A szelet, csak a novemberi szél lágy érintését akartam érezni a bőrömön, legalább egy percig. Arcomat a szél felé tartottam tehát, várva, hogy az hajamba tépjen, de a perc letelt, hamarabb, mint hittem volna. Igazság szerint nem is az idő szeszélyessége, hanem egy halk nesz törte meg a csöndet.
- Van itt valaki? - Suttogtam, miközben fokozatosan kifújtam a füstöt, majd riadtan a hátam mögé rejtettem a pipát, ami talán az éjszaka szörnyeitől meg fog védeni, de az áskálódó vidékiektől nem - csak egy szomszéd hiányzik, aki szíves örömest be fog köpni a szüleimnek.