Brian Darwin and Andrew Moonroe

Csak álltam és hallgattam a szavait miközben hozzám beszélt. Miután kezet ráztunk azután magunk mellé raktuk vissza a kezünket. Szóval Briannak hívják úgy tűnik, hogy valahonnan ismerős vagyok számára. Majd azt mondta, hogy nem rég ismerkedett meg a húgommal és hozzá tette, hogy nagyon aranyos lány. Szóval ismeri a húgomat. Az egyik újabb pasija lenne a húgomnak? Nem fogom leszedni a srác fejét, ha igen. A húgom azzal jár, akivel akar és én ebbe nem szólok bele. Csak a húgomat szoktam szívatni, hogy leszedem a pasijai fejét vagy hogy megbánják azok, hogy csak egy ujjal is hozzá mertek érni. Felőlem azzal jár, akivel akar. Láttam Brianon, hogy ahogy kimondja a húgom nevét úgy mosolyog, olyan "szerelmesen". Na jó engem ez nem érdekel! Ha járnak, akkor járnak. Ha szeretik egymást, akkor szeretik egymást és ennyi. Azt mondta, hogy tudja, hogy mi vagyok és hirtelen elkomolyodott. Azt mondta, hogy ő is vérfarkas. Jól tudtam, hogy az lesz! Megéreztem én előre, de még csak kezdő, ahogy észre veszem. Talán kellene neki valamilyen segítség, hisz ha kezdő, akkor nem tudja, hogy ez, hogy is működik. Talán valamit mondanom kéne neki, de attól függ, hogy mire kíváncsi vagy, hogy egyáltalán kér-e a segítségemből. Szimpatikus nekem ez a srác nem tagadás, de nem tudom azt, hogy rólam mit is gondol.
-Brian rendben van tegezlek!-Kezdtem bele a mondandómba nyugodtan és mégis kissé komolyan.-Szóval tudod, hogy mi vagyok és a húgom mondta el, ha jól sejtem. És ha jól gondolom te még nem estél túl az első átváltozáson, ezért ha nem bánnod segítenék ebben egy kicsikét.-Mondtam neki udvariassággal. Remélem jól jön neki az én segítségem, de ha nem, akkor így jártam.-Nekem más volt az átváltozásom, mint amilyen neked lehet. Önszántamból aktiváltam az átkot, amit nem is bántam meg, egy olyan másfél évvel ezelőtt történt mindez..-Kissé rossz visszaemlékezni, mert megöltem egy embert, de az átok megtörését viszont nem bántam meg.-Ajánlom, hogy váltó ruhát vigyél magaddal és láncokat! Egy barlangba ajánlom, hogy át változz! A váltó ruha, azért kell, mert amiben átváltozol ruhában az szét fog szakadni és tönkre megy! Másrészt a láncokkal kötözd ki magad jó erősen! Nekem is ezt kellesz tennem pár nap múlva, de túlélem. Te viszont próbáld tűrni a fájdalmat, kérlek! Bármiben számíthatsz rám, ha segítségre van szükséged! Mit szeretnél még tudni? Fájdalmas lesz az átváltozás az biztos, de ki kell tartanod és ki kell bírnod!-Mondtam neki komolyan és vártam, hogy mit mond nekem vagy mit csinál..

Andrew Moonroe & Brian Darwin

Moonroe? akkor tudom, miért hittem azt, hogy ismerem. Mert valószínűleg Liz testvére és hasonlít rá. Szóval, ő is vérfarkas és mivel, azt monda a fiú testvére aktiválta az átkot és tudtommal, csak egy fiú testvére van, már biztosan átváltozott sokszor. Hacsak nem hibrid... bár, azt Liz biztos mondta volna.
- Mondrooe? Akkor már tudom, miért volt ismerős. - kezet ráztam vele. - Én Brian Darwin vagyok. Nyugodtam tegeződjünk, nem vagyok én olyan öreg. - nevettem, majd mindkette visszahúztuk a kezünket magunk mellé.
- Nemrég ismerkedtem meg a húgoddal, Lizzel. Nagyon aranyos lány. - mosolyogtam és elkalandoztak a gondolataim. A csókok és az az este. Bármikor megismételném újra.
Lehet, hogy furcsának találta, hogy "szerelmesen" mosolyogtam, ahogy kimondtam a testvére nevét, de hátha nem vette észre. Vagy, ha észrevette, hátha nem az a típus, aki szétveri a hugicája barátait és aki nem engedi, hogy valamelyik srác egy ujjal is hozzáérjen.
- Tudom, hogy mi vagy. - komolyodtam el hirtelen. - Én is vérfarkas vagyok. - olyan jó volt tudni, hogy nem egyedül vagyok farkas ebben a városban. Eddig soha nem voltak más vérfarkas ismerőseim. Igen, mondhatjuk úgy, hogy én voltam a magányos farkas... De most végre, itt vannak és remélem, jóba leszek velük - vagy legalább Lizzel.
Sok haverom volt, de egyiküknek sem mertem elmondani, hogy vérfarkas vagyok. Na persze, nem azért, mert egyikükben sem bíztam, hanem azért, mert nem tudtam, hogy reagálnának rá és nem akartam, hogy elijesszem őket.
Eddig csak a családomban bízhattam, de már itt volt Liz és remélem a bátyjával is jó viszonyom lesz. Az is jól jönne most, ha adna pár tanácsot, hogy mit és hogyan csináljak az első átváltozáskor, hiszen ő már túlesett az első átváltozáson és valószínűleg még sok Teliholdkor.
Az is lehet, hogy semmi okom sincs a félelemre, mert bírom a fájdalmat, persze egy darabig. De lehet, hogy úgy járok, mint Andrew, ahogyan Liz mesélte, hogy alig fog fájni és szeretek majd átváltozni. Bár eddig nem sok ilyet hallottam, sőt... csak egyet. Andrew.

Egyre közeledett hozzám az a személy majd amikor mellém ért, én felé fordultam és a szemébe néztem. Majd azt mondta, hogy elnézést, nem találkoztunk már valahol. Erre a kérdésére teljes mértékben meglepődtem. Még soha sem láttam őt, emiatt nem értem, hogy honnan ismerhetnénk egymást, de majd kiderül, hogy kivel tévesztett engem össze. Lehet, hogy valakivel összetéveszt, mert én még életem során nem találkoztam vele. Meg mondom neki azt, amit kell, mert nem ismerem őt tényleg.
-Üdvözlöm! Szerintem ön összetéveszt valakivel, mert nem hiszem, hogy ismer engem, mert én még nem találkoztam önnel az életem során. Engem Andrew Moonroenak hívnak!-Nyújtottam neki kezet.-És önt? Örülök, hogy megismerhettem!-Mondtam neki és végig a szemébe néztem. Talán túl udvarias is voltam hozzá és lehet, hogy ez nem fog neki tetszeni, de én ilyen vagyok és ezen nem tudok változtatni. Nagyon udvarias és segítőkész lettem anyám halála után. Jobb emberré váltam vagy "vérfarkassá". Elég szimpatikusnak tűnik a srác, de ki tudja, hogy a barátom lesz-e vagy sem. Azért pár barátot nem ártana szerezni magamnak a városban. Csak álltam vele szembe szótlanul és a szemébe néztem. Koncentráltam rá és figyeltem is őt, de egy emlék is beugrott eközben. Másfél évvel ezelőtt egy napon nagyon bevállalós voltam és ön akaratomból eldöntöttem, hogy aktiválom az átkot. Nem gondoltam bele a következményekbe azon a napon. Annyira ideges és bevállalós típus voltam az nap, hogy szinte bármit megtettem volna akkor. Senki sem kényszerített rá, de én mégis megtettem a saját felelősségemre. Az nap otthon ültem egyedül a házban és vártam a többieket, mert nem akartam hülyeséget csinálni, de oly dühös voltam, hogy nem bírtam sokáig várni. Elővettem egy kést és azzal a kezemben léptem ki a házból. Nem nagyon érdekelt, hogy ki lát engem meg. A lényeg egy dolog volt, hogy megöljek egy embert és aktiváljam az átkot! A kiszemelt áldozatom egy hozzám hasonló korú fiatal volt, aki mindig is irigykedett rám. Megkerestem a városban majd amikor rátaláltam a parkban ott mindenki szeme láttára szíven szúrtam a késsel és onnantól kezdve tudatosult bennem, hogy mit tettem. Onnantól kezdve tudtam, hogy mi vár rám. Megtörtem az átkot és vissza csinálni már nem tudtam. Egy-két nap elteltével rettegtem a teliholdtól, rettegtem az átváltozástól, ezért Elizabethnek, a húgomnak elmondtam mindent, aki felajánlotta a segítségét, amit szívesen el is fogadtam. Ahogy közeledett a telihold annál jobban féltem az átváltozástól, a fájdalomtól. Egyszer csak elérkezett a telihold estéje. Kikötöztem még délután magamat láncokkal az erdő mélyén egy barlangban, amiben a húgom is segített és végig mellettem volt. Az gondoltam, hogy az átváltozás nagyon fájdalmas lesz, de tévedtem. Tévedtem, mert nem szenvedtem és nem fájt annyira csak kissé. Ezek után nagyon megkedveltem az átváltozást, sőt imádni kezdtem, ezért is élvezem, ha átváltozhattok, de kissé mégis ki fog rajtam, mert fáj egy kicsikét. Csak álltam vele szembe és figyeltem őt. Ekkor megéreztem rajta, hogy ő vérfarkas, bár ebben még nem vagyok profi, de érzékelem, hogy ki micsoda. Vajon ő rá jött, hogy én mi vagyok?

Tisztán emlékszem arra az éjszakára. Hideg volt. Zuhogott az eső. Akkor még nem itt voltam, Mystic Fallsban. Pár haverommal buliztunk, de, mivel én voltam a sofőr, nem ihattam és nem is ittam. El akartam kerülni. Nem akartam balesetet okozni.
A zuhogó esőtől alig láttam valamit. Sőt, semmit sem láttam. Még a kiélesített vérfarkas érzékszerveimmel sem tudtam elkerülni, ami bekövetkezett.
Bekapcsoltam az ablaktörlőt, de az sem segített sokat. Ahol letörölte a vizet az ablakról, azonnal befedték az esőcseppek. Úgy tűnt, soha nem fog elállni. Tökéletes alkalom, egy balesethez. Egy előre megrendezett balesethez.
Kitettem a srácokat a házuknál, nem akartam tovább menni. Tudtam, éreztem, hogy mi vár rám. Mindig ez van. A kormányra hajtottam a fejem, vettem pár mély lélegzetet. Meg kellett nyugodnom. Kitolattam a garázsfeljáróról. Sebességbe tettem az autót. Elindultam. Jobban figyeltem, mint eddig bármikor. Betartottam a kressz szabályait. Megálltam a piros lámpánál.
Ám hazafelé egy elhagyatott úton kellett vezetnem. Lassan mentem, de csúszott az út. Bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem, de valami más volt. Gyorsabb. Gyorsabban következett be, mint hittem. Gyorsabban, mint eddig - mert sok alkalom volt.
Vezettem, szépen lassan. Egyszer csak kilépett elém az útra valami. Valaki. Nem lépett, lökték. Nem tudtam megállni. Bár fékeztem, késő volt és az út is csúszott. Elütöttem.
- Neeeeeeeeeeeee! - kiáltottam hangosan, de tudtam, senki nem fogja hallani. Mikor kiszálltam, már tudtam, mit fogok látni. Gyorsan mozogtam, de mégis lassúnak tűnt. A percek vánszorogtak. Olyan lassan telt az idő, mint ezelőtt soha. Kiszálltam és a kocsi elejéhez futottam. Letérdeltem.
Nem lélegzett. Nem dobogott a szíve. Meghalt. Megpróbáltam újraéleszteni a nőt, bár tudtam, késő.
Végső elkeseredésemben az égre pillantottam, majd az utat körülvevő fákra. Az egyik fa mögött volt valaki. Tudtam, ki az. A húgom. Ott állt és nézett, gúnyos, kárörömmel teli mosollyal az arcán és engem figyelt, majd eltűnt.
Ő okozta ezt. Ő akarta, hogy szenvedjek. Az átok megtört. Már 100%-ig vérfarkas vagyok. Ez az, amit a legkevésbé akartam.
Nap mint nap lejátszódik bennem ez az este. Tisztán emlékszek minden percére. Utána még órákig ültem ott az esőben, azt vártam, hogy felébredjek. Hogy kiderüljön, hogy az egész csak egy rémálom volt. De nem így volt sajnos. Ez a valóság, amin nem tudsz változtatni. Csak annyit tehetsz, hogy elfogadod és tovább lépsz. De olykor ez nagyon nehéz. Tudom, hogy az egész életemet így kell leélnem, hacsak... Áh, ez hülyeség. De mi van, ha igaz...?
Van egy legenda. Ha a vérfarkas egyik lábát - mikor farkas alakban van - levágják, nem lesz többé vérfarkas. De kétlem, hogy igaz lenne és... És levágni a lábam?!
Nem. Muszáj volt kiszellőztetni a fejem. Újra az erdőbe indultam, de ezúttal nem a vízesésnél, hanem egy tónál kötöttem ki. Gyönyörű szép volt. Úgy döntöttem, körbesétálok.
Már majdnem körbeértem, mikor megláttam egy embert. Olyan ismerős volt. Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzá.
- Elnézést, nem találkoztunk már valahol?

Az apánk itt kapott állást Mystic Fallsban, ezért ide kellett költöznünk. Mindannyiunknak végre külön szobája lett, sokkal nagyobb és jobb házba költöztünk, mint amiben eddig laktunk. Mystic Falls nyugis, csendes kis városnak tűnik, de ki tudja, hogy mi vár itt még ránk. Mostanában kicsit szétszórt vagyok, így nem nagyon figyelek oda a dolgokra, de nem is csodálom a szétszórtságomat, amikor az anyám halála jutott eszembe, amikor emlékezek erre, akkor elmegy a kedvem mindentől és ilyenkor, mint most is a szobámban ülök és nem mozdulok ki semerre sem. Még mindig nem tudtam túl tenni magamat a halálán. Annyira fáj, hogy meghalt és nincs többé köztünk, de el kell fogadnom a tényt, hogy nincs többé. Rájöttem az igazán fontos dolgokra az életemben. Sokat változtam azóta, amióta anyánk meghalt. Egy teljesen jobb emberré váltam, mint aki eddig voltam. Egy új életet kezdtem el, amit senki sem vehet el tőlem. Megtanultam erőssé válni, kitartani és küzdeni. A családomat helyezem az előtérbe mindig bármiről is legyen szó, ők a legfontosabbak számomra. Az apámnak segíttek, amiben csak tudok, hisz neki minden segítség jól jön most a háztartásban és időnként eljárok melózni pénzért, hogy tudjunk megélni. Nyilván erről a dologról a testvéreim semmit sem tudnak. Én éjjelenként sokszor melózom, amikor már mindenki alszik csak, azért hogy legyen pénzünk és megtudjunk élni, ezért is van nagy házunk és ezért is tudunk megélni. Én vagyok az, aki el megy esténként dolgozni csak azért, hogy a családja ilyen házban tudjon élni. Apánk alig dolgozik legtöbbször a kocsmában ül és iszogat, de persze a két húgom azt hiszi, hogy ilyenkor apa dolgozik, de ez nem így van. Apánk részegre issza magát és én hozom haza őt a kocsmából minden nap. Most, hogy itt Mystic Fallsban talált egy kisebb munkát, ezért reggel és délelőtt ott dolgozik, aztán a kocsmában tengeti estéig a napját. Iszogat, kártyázik és néha a pénzt is elveri, így ha valami adóssága van még több munkát kell vállalnom, hogy ki tudjam neki azt fizetni. Este 9-10 után muszáj munkába állnom és egészen reggel 7-8-ig dolgozom néha tovább is csak, azért hogy legyen pénzünk. A két húgom erről semmit sem tud, de jobb is ez, hogy nem tudják. Egész éjszaka semmit sem alszok, így inkább napközben vagyok bent a szobámban és ilyenkor pihennem ki magamat, ha persze hagynak. Barátaim sincsenek és időm se lenne rájuk, emiatt a dolog miatt. Kell apámnak ezt tennie és innia, mint ha ezzel vissza hozná anyánkat, de úgy sem fog már anyánk vissza jönni. Meghalt és soha többé nem lesz már velünk. Gondolat menetemből kizökkenve felállok az ágyról és kimegyek a házból. Elindulok valamerre muszáj egy kicsit szét néznem a környéken is, ahogy így megyek egyszer csak egy tóparthoz érek. Megállok és nézelődök a helyen. Olyan jó lenne, ha eltudnám egy napra felejteni a gondokat, de szinte ez lehetetlen. Kémlelem a tavat és állok egy helyben, nem mozdulok semerre sem. Nem sokára újra telihold és újra szenvednem kellesz. Mondjuk bírom, de azért mégis ki fog rajtam. Ahogy így állok egyszer csak hangra leszek figyelmes, mintha valaki közeledne felém. De vajon ki lehet az? Nem fordulok meg csak állok és nézelődök és hallom, ahogy egyre közelebb jön hozzám.